November 8-án rajtol a Vendée Globe

A koronavírus-járvány nyomán kialakult helyzet nemcsak a jelen, de a jövő eseményeire is hatással van. Nehéz ugyanis úgy tervezni, hogy nem tudjuk, mi vár ránk nyáron vagy akár ősszel.

A legutóbbi, nyolcadik kiírásban Armel Le Cléac’h győzött, rekordidővel, de odáig hosszú út vezetett, hiszen a felkészülés mindig évekkel korábban kezdődik. Ezért okoz komoly fejtörést a rendezés még egy olyan, időben távoli, nagyszabású regatta esetén is, mint a Vendée Globe. A szóló földkerülő vitorlásverseny rajtját hagyományosan késő ősszel tartják a franciaországi Les Sable d’Olonne-ban, a versenyzők évek óta készülnek (új hajókat építenek, edzenek, kisebb regattákon indulnak), és bár olyankor egyedül vannak a hajóban, a háttérben jelentős létszámú csapat segíti munkájukat. És éppen ezeknek a csapatoknak a munkája nehezült meg (vagy vált lehetetlenné) a kijárási korlátozások nyomán. Napjainkban azonban lazul a szigor, újraindul az élet, így ismét lehetett foglalkozni mással, mint az egészségügyi előírások betartásával. Ezért is tartották fontosnak a szervezők, hogy nyilatkozatot adjanak ki a versenyt illetően. Ezt adjuk most közre.

„Alapvető célunk tartani a korábban bejelentett november 8-ai rajtidőpontot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt elérjük. Ami magát a versenyt illeti, semmi sem állhat az utunkba, amíg a nemzeti hatóságoktól zöld jelzést kapunk. Más a helyzet a kísérő eseményekkel, hiszen a Vendée Globe népszerű verseny, része a helyiek életének, a közönség jelenléte pedig igen fontos számunkra. Ezért nemcsak gazdasági, de egyészségügyi szempontból is vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a nézőket közel engedhessük a versenyhez. Így született meg az a döntés, hogy a versenyközpontot végig Les Sables d’Olonne-ban tartjuk (és nem költöztetik Párizsba a regatta idejére, ahogy szokták – a szerk.), aminek köszönhetően a lehető legtöbben élhetik át a Vendée Globe-élményt.

Folyamatosan egyeztetünk az IMOCA-osztály képviselőivel, mert az tisztán látszik, hogy az ütemezésen módosítanunk kell, a regisztrációs határidőt például szeptember 1-jére toltuk, és dolgozunk egy nyári felkészülési verseny (újra)szervezésén. Ezt eredetileg júniusban tartották volna, ám a javaslatunkra július 4-én lesz a rajt, Les Sables d’Olonne-ból. Innen Izlandhoz vitorláznak, túl az északi sarkkörön, majd le az Azori-szigetekhez, onnan pedig vissza a rajthelyre – az út körülbelül tíz napig tart. A lebonyolítás nem lesz egyszerű, mert a szkippereknek és a csapattagoknak is tartaniuk kell egymástól az előírt távolságokat, de mind a rendezők, mind a szervezők, mind a versenyzők rábólintottak a dologra. Támogat bennünket a Francia Vitorlás Szövetség is, a szükséges engedélyek beszerzése már zajlik.”

(fotó: Yvan Zedda/Défi Azimut, David Branigan/Oceansport, Vincent Curutchet)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!