Húsz éven belül eltűnhet a Titanic

2017. március 13.
Címkék :

Míg máshol a baktériumok megvédhetik a hajóroncsokat a szétmállástól, addig a Titanicot fenyegető mikrobák elpusztíthatják az ikonikus hajó roncsát.

Amikor a hajó 1912-ben kifutott első útjára, senki sem gondolta, hogy az RMS Titanic az Atlanti-óceán mélyére kerül. Most újabb veszély fenyegeti a hajó megmaradt részeit: a roncsokat ugyanis baktériumok eszegetik, szép lassan felemésztve a vas hajótestet.


A Titanic roncsát 1985-ben fedezte fel Robert Ballard, a University of Rhode Island oceanográfusa. Az kevésbé ismert, hogy a tudós nem az ikonikus hajó roncsait kereste, hanem az amerikai haditengerészet egy titkos küldetésében két, a hidegháborúban elsüllyedt nukleáris tengeralattjárót kellett megtalálnia. Ezek meg is lettek, és a kettő között ott feküdt a Titanic.


Roncsai a 3,8 kilométeres tenger alatti mélységben igen jó állapotban voltak. Úgy vélték, hogy a kevés fény és a nagy nyomás miatt a környezet a legtöbb létforma számára túl barátságtalan, és így a korrózió is lassú lesz. Most azonban azt látják, hogy a hajótest gyorsan rozsdásodik, köszönhetően egy különleges, a fémet szétrágó baktériumnak.

Egyes kutatók most már csak 14 évet adnak a hajóroncsnak, mielőtt az végleg szétesne és eltűnne. A baktérium nem csak hogy túléli az extrém körülményeket az óceán mélyén, egy különleges molekulát termel, hogy megvédje magát az ozmózisnyomástól, vagyis hogy a nagy nyomásban a testéből a víz ne áramoljon ki a sós óceánba – írta az inforadio.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!