Az IMOCA osztály erősebb, mint valaha – második rész

Múlt hétvégén zajlott Lorient-ban az IMOCA éves közgyűlése. Antoine Mermod, az osztály elnöke adott összefoglalót a történtekről, és jelezte, hogy izgalmas versenyszezon elé néznek.

Az első részben: Új hajók, új partnerek, izgalmas kihívások.

Térjünk át a The Ocean Race-re! Mint közismert, jövő év január 15-én indul, és az IMOCA osztály részt vesz rajta. Ez miért olyan fontos cél?
„Számunkra nagyon fontos, hogy a The Ocean Race-t a programunkban szerepeltessük. A hajóinkat arra tervezték, hogy megkerüljék a világot. Ott van a Vendée Globe, amely hosszú időn keresztül az IMOCA osztály fő versenye volt; egy második világ körüli verseny volt a fő célunk, és az Ocean Race ez. Szorosan együttműködünk a The Ocean Race szervezőivel, és úgy gondolom, hogy ezen a fronton még több jó hír is érkezhet, amit még ebben a hónapban be lehet jelenteni.”

Januárban hány IMOCA lesz ott a rajtnál?
„Korai lenne fix adatot mondani, de a hat jó lenne.”

Elképzelhető, hogy a The Ocean Race a jövőben állandó részévé válik az IMOCA Globe Seriesnek, és több hajó vesz majd részt rajta?
„Igen, mindenképpen. Ez több mint remény, ez egy cél, amiért most is dolgozunk.”

Napjaink egyik központi témája a fenntarthatóság. Hogyan áll az osztály ezen a téren? A héten tartott éves közgyűlésen sok szó esett erről?
„Ez kritikus téma számunkra, és egyre fontosabb, hogy e tekintetben vezető szerepet töltsünk be, és fejlesszük a sportágunkat. Az IMOCA osztályon belül már négy éve dolgozunk ezen, még ha nem is mindig könnyű ezzel foglalkozni. De az éves költségvetésünk több mint 10 százalékát erre fordítjuk, terveket alkotunk, megoldásokat találunk és haladunk előre. A közgyűlésen láttuk, hogy az összes hajós határozottan elkötelezte magát amellett, hogy erre a területre összpontosítunk és cselekszünk, és az biztos, hogy a következő négy évben ez áll az egész fejlődésünk középpontjában. Még sok tennivalónk van, és nem sokat kommunikálunk erről, mert fontos, hogy először ténylegesen elérjük a céljainkat, mielőtt beszélnénk róla.”

Igaz az, hogy az 11th Hour Racing élen jár ezen a téren?
„Igen, ők vezetnek, de nem ők az egyetlenek. Boris Herrmann az elmúlt négy évben jó munkát végzett ebben a témában, ahogy sok más csapat is. Benjamin Dutreux a Water Familyvel érdekes munkát végez, Paul Meilhat pedig szintén a változás felé tereli az osztályt, és új kereskedelmi partnerével, a Biothermmel együtt keményen dolgozik a fenntartható megoldásokon.”

Mi a helyzet a nők részvételével az IMOCA Globe Seriesben? Folytatódik az előrelépés a női sportolók nagyobb arányú bevonása terén?
„Szeretnénk, ha több női szkipperünk lenne, mindent megteszünk azért, hogy növeljük a számukat. A legutóbbi Vendée Globe-on hat női szkipper vett részt, ami az egyik legjobb arány az offshore vitorlázás világában. A következő Route du Rhumon valószínűleg mi leszünk az az osztály, ahol a legtöbb nő lesz. Ebben a tekintetben az élen járunk, de még több hölgyet kell ösztönöznünk és bátorítanunk, hogy jelentkezzen. A The Ocean Race jó erre, mert ez egy legénységgel futott verseny, négy vitorlázóval a fedélzeten, akik közül az egyiknek nőnek kell lennie. Ez segít a női hajósoknak megismerni a hajóinkat, és talán felkészülhetnek arra, hogy a The Ocean Race után szólóvitorlás-projektet indítsanak.”

Az új versenyszezonban előfordulhat, hogy új nevek kerülnek előtérbe, netán valamelyiküknek sikerül felkapaszkodnia a dobogóra az IMOCA Globe Seriesben?
„Igen, biztosan, ez egy fantasztikus év lesz. De az összes új tervezésű és új hajónak néhány hónapos felkészülésre lesz szüksége, mielőtt 100 százalékos potenciáljukat kihasználva versenyezhetnek. Szóval jó esély van arra, hogy a topcsapatok teljesítményszintje emelkedik, ám valószínű, hogy kezdetben nem tudnak majd csúcsteljesítményt nyújtani. De nagyon izgalmas lesz látni az új koncepciókat és az új konstrukciókat, és az első összehasonlításokat elvégezni azzal, amit már ismerünk.”

Tehát az előző generációs hajóknak és kapitányaiknak is teremhet babér?
„Igen. Az egykezes versenyzésben a szkipper nagyban befolyásolja az eredményt. Ezt láthattuk a legutóbbi Vendée Globe-on, ahol nem a legújabb hajó nyert. Aztán a legutóbbi Route du Rhum versenyen Paul Meilhat győzött, szintén nem a legújabb hajóval. Szóval ez nagyon, nagyon nyitott. A hajók fejlődése és minősége a játék egyik része, de a valóság az, hogy a legjobb hajósok nyernek.”

IMOCA szkipperek, ha a szárazföldön találkoznak:

YouTube video

(fotók és forrás: imoca.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!