A Tisza-tó története 1. rész

Május 16-án lesz ötvenéves a Tisza-tó. Az I Love Tisza-tó háromrészes sorozatában bemutatjuk a tározó létrehozását, működését és mai állapotát.

Gróf Széchenyi István volt az, aki a Tisza szabályozását kezdeményezte, Vásárhelyi Pál pedig megtervezte a folyamatot. Széchenyi egyik külföldi útja során Franciaországban látta azt, hogy az ott élők a vízszabályozásnak köszönhetően mennyivel jobb minőségű búzát tudnak termelni, ami kiszolgálja az ottani városok egyre növekvő lakossági igényét is. Hazatérve úgy döntött, hogy ennek neki kezd itthon. A Tisza szabályozásának folyamata mintegy 150 évig tartott. Levágtak belőle több mint száz kanyarulatot, a töltéseket megépítették, a két oldalon megrekedt vizeket lecsapolták és a kapott földterületet művelés alá vonták, míg a holtágak megmaradtak. A 20. század elején, Trianon után születtek meg a tervek arra vonatkozóan, hogy hol lehetne vízlépcsőket, vízerőműveket építeni, amelyek a duzzasztott folyószakaszon biztonságos hajóutat is jelentenének, illetve az innen kiépített öntözőcsatornákon keresztül el lehetne látni a térséget öntözővízzel.

Kezdetben öt vízlépcső tervét fogalmazták meg: Csongrádnál, Kiskörénél, Tiszalöknél, Záhonynál és Vásárosnaménynál. Ezekből csak kettő valósult meg: a tiszalökit 1954-ben, a kisköreit 1973-ban adták át.

A Kiskörei vízlépcső megépítésének elsődleges célja a mezőgazdasági vízellátás volt. A kiépített öntözőművekkel a jászsági, nagykunsági öntözőrendszereken keresztül a már meglévő, tiszafüredi öntözőrendszer biztonságosabb vízellátása volt a cél, ezzel biztosítva a térség számára a jó minőségű és az aszályos időszakban is kellő mennyiségű vizet. Ehhez a töltések már rendelkezésre álltak, hiszen a Tisza szabályozásakor ezen a nyomvonalon építették ki azokat. Ez a szakasz éppen olyan tölcsér formájúra volt tervezve, hogy tökéletes helyet adott a tározó kijelölésére. A töltéseket az elmúlt 170 évben magasították, szélesítették – utoljára 1970-ben, amikor a tározó épült.

1967 októberében volt az első kapavágás a Kiskörei vízlépcső építési területén. Az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat beruházásában történt meg a kivitelezés (főmérnöke Szántó Miklós), míg a tervek a Viziterv mérnökei által (főtervező Dóra Tibor) készültek.

A vízlépcső első, elkészült építési ütemét 1973. május 16-án ünnepélyes keretek között átadták , ami a Tisza medrében történő duzzasztásával 24 millió köbméter vizet tudott tározni. Az első duzzasztás 1973-tól 1978-ig tartott, a tározó szintjének Kisköre felső vízmércén mért magassága 550 cm (87,50 m A.f.) volt. Ez azt jelenti, hogy ekkor még a víz szintje mindenütt a partok között maradt, nem lépett ki a hullámtérre, tehát kisebb volt, mint a mostani alacsonyabb téli vízszint. A hivatalos szalagot a miniszterelnök, Fock Jenő vágta át, míg az ünnepi szónok Dégen Imre, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke volt, aki az alábbiakat mondta: „Az öntözőrendszerekhez a tároló tóból kiágazó mesterséges folyó – mint két fő ütőér – szállítják az éltető vizet. A túlsó parton a Nagykunsági-főcsatorna Abádszalóktól a Körös völgyéig, egészen a békési tájakig, az innenső parton a Jászsági-főcsatorna Kiskörétől Ceglédig a termékeny jászsági földekre. Az itt kialakuló nagy mesterséges tó, az »Alföld Balatonja« kedvezően változtatja meg a természeti környezetet. Partján nemcsak öntözőművek sorakoznak, hanem tízezrek találnak pihenést, felüdülést. A Tisza-csatornázás megvalósításának újabb állomását jelenti majd a fejlesztési terveinkben az előirányzott harmadik, a Csongrádi Vízlépcső. Ez a Kisköréig duzzasztja vissza a folyót mintegy 200 ezer hektárnyi területre ad öntözővizet és kedvező feltételeket teremt a dél-alföldi ipar és mezőgazdaság fejlődéséhez.”

A műtárgyak próbaüzeme már az átadást megelőző év végén megkezdődött, míg a Kiskörei Szakaszmérnökség, mint az üzemeltetést végző szervezet, csupán 1973 januárjában alakult meg és a munkatársak is lassacskán verbuválódtak.

Az Alföld Balatonja kifejezés elsőre találó lehet néhány ember számára, mások manapság sem értenek egyet ezzel és szinte tiltakoznak, ha valaki a Tisza-tavat a Balatonhoz akarja hasonlítani. Ez akkor is így volt, ezért Dégen Imre másfél év múlva korrigált és egy ülésen úgy fogalmazott: „Jóllehet többször alkalmazzuk a hasonlatot, hogy ez a nagy mesterséges tó az Alföld Balatonja lesz […] nem célszerű az itt létrejövő vízparti üdülési és pihenési környéket a Balatonhoz hasonlítani. Itt ugyanis lényegesen más körülmények, a Tisza-táj sajátosságai, természeti szépségei, ligetes erdői, a tóból kiemelkedő szigetek, a tiszai vízi világ változatos hangulata, és sok más éppen erre a tájra, éppen erre a vidékre jellemző adottság teremti meg a kivételes lehetőségeket a vízparti üdülésre és pihenésre.”

Ez volt az utolsó alkalom, hogy használták ezt az összehasonlítást. A környéken élők jelentős része és az akkor alakuló környezetvédelmi szervezetek nem üdvözölték a tározó építésének tervét, sőt még a tanácsi és tsz-vezetők is ellene voltak, de később megváltozott a véleményük a létrehozott értéket látva.

Folytatjuk…

(forrás és fotók: ilovetiszato.hu, címlapkép: tiszataviokocentrum.hu)