Egyetemi szinten foglalkoznak a Tisza-tóval

A Tisza-tó fejlesztésének komplex programjával foglalkozó munkacsoport alakult a Debreceni Egyetemen. A tudományos testület alakuló ülésén az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, Hubai Imre is részt vett.

A Debreceni Egyetem felsőoktatási tevékenysége mellett a régió fejlesztését is kiemelt célként kezeli, felhasználva hagyományait, tudományos hátterét, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét. Intézményünk multidiszciplinaritása pedig egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy az egyes tudományterületeket komplexen tudjuk alkalmazni, amire most a Tisza-tó megmentése kapcsán is szükség van – fogalmazott az alakuló ülésen a Debreceni Egyetem rektora.

Szilvássy Zoltán a széles körű kutatóbázis kapcsán példaként említette többek között az egyetem Metagenomikai Intézetét is, melynek küldetése a mikroorganizmusok kutatása. A Debreceni Egyetem és Tiszafüred, illetve a Tisza-tavi régió már hosszú évek óta, több területen is együttműködik – tette hozzá Bács Zoltán kancellár. – Kijelölt állami feladatunk Tiszafüreden egy limnológiai intézet alapítása, annak előkészítése már megkezdődött.

A Tisza-tó már 52 éve az Alföld védőbástyája. Páratlan természeti érték, az a kizárólagos infrastruktúra, ami megmentheti az Alföldet az elsivatagosodástól. A Felső-, a Közép- és az Alsó-Tiszát is védi attól a természeti kihívástól, ami egyre nyilvánvalóbb, hogy kezeléseket, fejlesztéseket igényel – ismertette az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. – Az Alföld 93 ezer négyzetméternyi területén 3,8 millió ember és 3,3 millió hektár föld van kitéve az aszálynak, az adottságokkal való gazdálkodás mindenki közös felelőssége. Komplex vízgazdálkodási stratégiára van szükség, nem csak az Alföldön, hanem az ország egész területén.

Az okszerű földhasználat, a precíziós mezőgazdaság is segít a környezet ökológiai egyensúlyának fenntartásában, ehhez az egyetem kutatásokkal és képzéssel is hozzájárul – hangsúlyozta Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes.

Ehhez kapcsolódóan Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre kiemelte, hogy az átfolyó rendszerű tározó jelentősége rendkívül megnőtt, nem csak turisztikai, hanem vízgazdálkodási szempontból is meghatározó, ugyanakkor több veszély is fenyegeti az ökológiai tényezőket. A kihívásokat Vasas Gábor, a Debreceni Egyetem professzora, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója is értékelte, aki online kapcsolódott be az ülés programjába – írta a hirek.unideb.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!