A hőség segíti a megújulást

A száraz nyarak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Nagyberek élővilágára is hatással vannak.

Az elmúlt évben több helyen is vízmegtartásra irányuló műtárgyakat létesítettek. A Széchenyi 2020 Program keretében 460 millió forintból, Somogy megyében Ordacsehinél és Balatonfenyvesnél is komoly beruházások zajlottak a Nagyberek vizének megtartására a Somogy I. és a Somogy II. program keretében. Ezeknek köszönhetően a száraz nyarakon is akad elegendő víz a stratégiai jelentőségű területeken.

Már másfél hónapja sem lehetett bizonyos helyeken halászni, alacsony a tavak vízszintje, de ez egy természetes folyamat, ami a vizes élőhelyek megújulásához is hozzájárul. 2002-ben volt hasonló apadás, azóta stabil a vízszint. Ez az állapot azt eredményezte, hogy túlnőttek a halak a Nagyberek tavaiban, a madaraknak így már nem jelentenek táplálékot, azonban az erőforrásként szolgáló kishalakat elfogyasztják. A lápi pócnak, a magoknak, a hajtásoknak elegendő egy kis sár is, hogy fennmaradjanak.

A fácán, a nyúl azonban lédús takarmányt igényel. A vadgazdálkodók feladata ilyenkor a dagonyák, itatók vízzel feltöltése. A Berek csatornái kiürültek, a mélyebb lápokban van még víz, de napról napra apadnak. A nagyvadfajok kicsit más helyzetben vannak. Az őz száraz környezetben veszít a súlyából, lesoványodik, a szarvasok és a vaddisznók elvándorolnak a vízhez, ahol így feldúsul az állomány – írta a sonline.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!