A francia Riviéra története – első rész

Jonathan Miles a Volt egyszer egy világ című új könyvében a francia Riviéra múltját vizsgálja – annak minden csillogásával és árnyékával együtt.

A szerző emlékiratok, regények és filmek tárházában bányászva pletykák, züllöttség és korrupció csodálatos rögeire bukkant. William Somerset Maugham úgy jellemezte a francia Riviérát, mint „árnyékba húzódó emberek napsütéses találkozási helye”. Olyan gazdag gazemberek játszótere, akik pezsgőt szürcsölve osztanak meg egymással arra vonatkozó tippeket, miként lehet megkerülni a fegyverkereskedelmi embargókat. Bármennyi csillogónak tűnik azonban ez a világ, a Riviérának mindig is volt egy csúnya oldala: a fehér vászonterítők aljára tapadó rágógumik és nyál tisztátlan rétege. A Patrick Melrose-regényekben – amelyekben a lassan eltűnő brit arisztokráciának szúrnak oda – a francia tengerpart ezen szakasza a pokol aranyozott köre. A főhős egyik legkorábbi gyermekkori emléke, hogy alkoholista nagyapját figyeli a Monte-Carló-i kaszinó előtti padon, „amint kontrollálatlanul remeg a napfénytől összegörnyedve, tökéletesen szabott öltönyének gyöngyszürke nadrágján lassan szétterjed egy folt”. Bárki, akinek része volt a monacói éjszakák vesszőfutásában az Amber Lounge-ban (egy asztal: 35 ezer euró), átérzi ennek a leírásnak a valóságosságát.

A Riviéra generációk óta nyűgözi le a brit írókat, olyannyira, hogy egy traumatikus gyermekkori utazás a Côte d’Azurra szinte előfeltétele az irodalmi sikernek. A fiatal John Le Carré megszállottja volt a monte-carlói vadászklub „galambalagútjának”, amely csapdába ejtette a madarakat, hogy a „jól szituált sportos úriemberek” kedvtelésből lelőhessék őket. AA Gill „a fösvénység mangrove mocsarának” nevezte Monacót, amelyből teljesen hiányzik „az ízlés és a kollektív jó iránti érzék”. Egy szerencsétlen látogatás ott „mélységesen lehangoló, minden szórakozást vagy csillogást nélkülöző, teljesen ízléstelen, szellemtelen, üres és szomorú”. Az üzenet a jelek szerint nem ment át. Monacóba évente négyszázezer turista utazik, a tágabb tengerparti régióba tízmillióan látogatnak el.

A kezdeti időkben kicsit exkluzívabb volt a környék, hiszen a 19. század elején az igazán gazdagok téli üdülőhelyének indult, de hamarosan mindenki a Riviérára igyekezett, hogy a kis lábát megmártsa Cap d’Antibes vizeiben, és egy fenyőfa árnyékában szundikáljon el a negyedik pohár, ebédidőben elfogyasztott rozétól. A történelmi vendéglista olyan, mint a „Ki kicsoda” nyári kiadása: Oscar Wilde, Picasso, Coco Chanel, James Baldwin, a Rolling Stones, Friedrich Nietzsche, Jean-Paul Sartre, Viktória királynő legtöbb európai rokona – nem is beszélve magáról az idős uralkodóról –, valamint Rita Hayworth, Karl Marx, Anton Csehov, Noël Coward, Graham Greene, Arisztotelész Onasszisz. F Scott és Zelda Fitzgerald túlságosan is szerette: Zeldát kitiltották egy szállodából, mert az övével csapdába ejtette a liftet a saját emeletén, hogy pillanatnyi késedelem nélkül tudjon leereszkedni az étterembe, a férje, Scott pedig későn és betépve érkezett egy vacsorapartira, ahol azt harsogta: „így akarok élni, így akarok élni”, mielőtt fejét az asztalterítőre hajtva elájult volna.

Mi az, ami Franciaország e kis szegletében – ahol korábban mindössze néhány álmos halászfalu bújt meg – oly sokakat rabul ejtett? Ezt próbálta kideríteni Jonathan Miles, a Volt egyszer egy világ című kötet szerzője. A Riviéra történetét – annak minden csillogásával és árnyékával együtt – feltérképezve előbányászta a Côte d’Azurról született memoárokat, regényeket, filmeket, és igazi kincsekre lelt. A lebilincselő és időnként szédítő olvasmány olyan, mintha egy Lotus Espritben 90 km/h sebességgel száguldva vennénk a hajtűkanyarokat, miközben az idegenvezető izgatottan mutat rá a helyi különlegességekre: ez az a szállodai medence, amelyet Rita Hayworth és Ali Khan herceg 1949-es házassága alkalmából kölnivel töltöttek meg; itt üdvözölte Oscar Wilde-ot Viktória királynő fia, Edward; itt vágta le sétapálcájával a Cap Martin virágait III. Napóleon özvegye, aki köztudottan utálta a virágokat.

Folytatjuk…

(forrás: thegentlemansjournal.com, fotók: thegentlemansjournal.com, seemonaco.com, welt.de, imsvintagephotos.com)