Macska a vitorlás versenyen: Oli teljesítette a Sydney Hobart regattát

Bob Williams, Chris Warren és Oli utolsóként értek célba a Sydney Hobart regattán, ám befutójuk majdnem akkora figyelmet kapott, mint az elsőké.

A 2023-as Sydney Hobart regattán a Law Connect ért célba először, korrigált idő szerint pedig az Alive nyerte a versenyt. De az utolsó befutó is érdemes volt a közönség figyelmére.

Oli, a macska a Sylph VI fedélzetén 7 nap, 19 óra, 26 perc és 15 másodperc alatt tette meg a Sydney-Hobart távot. A csapat a Derwent-folyón kínzóan lassan vánszorgott el a célig január 3-a reggelén, utolsó hajóként (85. a 103 indulóból) haladva át a célvonalon. Bob Williams, a Sylph VI tulajdonosa és Oli gazdája rendesen elérzékenyült a fogadtatást látva: „Egészen elképesztő, hogy az emberek mennyire megkedvelték Oli-t, erre nem számítottam. Talán azért, mert számomra ő a legénységem és a hajó része.”

Chris Warren külön örült neki, hogy a születésnapján érkeztek meg Hobartba: „A ma reggeli fogadtatás különleges volt, az emberek énekeltek Oli-nak egy dalt, amikor áthaladtunk a célvonalon.”

Oli tapasztalt vitorlázó, körülbelül öt éve hívja otthonának a jachtot, ugyanakkor nem ő a Sydney Hobart első macska indulója (de könnyen lehet, hogy az első, amelyik teljesítette a távot): a feljegyzések szerint legalább egy macska is részt vett a második regattán, még 1947-ben, ám Brian és Dagmar O’Brien (Connella) a Bass-szorosban kénytelenek voltak feladni a versenyt.

Rövid interjú Bob Wiliams-szel a befutó után:

YouTube video

fotók és forrás: abc.net.au

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!