Elhunyt Buddy Melges

Május 18-án, 93 éves korában elhunyt Harry Clemons „Buddy” Melges Jr, akit a vitorlássport egyik legnagyobb versenyzőjeként tartottak számon.

A wisconsini Elkhornban született 1930. január 26-án, és életét annak szentelte, hogy a vízen mindig kiváló teljesítményt nyújtson. A Delavan-tónál nőtt fel, és az apja, Harry Melges Sr. által a Melges Boat Worksben készített hajókon fejlesztette a képességeit. A családi vállalkozás szerény, fából készült evezős csónakok építésével kezdődött, majd a vitorlázás innovációjának úttörőjévé fejlődött, és az elmúlt 78 év során kiváló minőségű, komoly teljesítményre képes hajótesteket és vitorlákat dobott piacra.

Nyolc évtizedes pályafutása során Buddy nemcsak önmagát, de a vitorlássportot is fejlesztette, és beírta nevét a vitorlázás történetének évkönyveibe. Ádáz versenyző volt, ugyanakkor életre szóló barátságokat kötött a vízen és a szárazföldön. Az olimpiákon 1972-ben aranyérmet szerzett Soling osztályban, 1964-ben pedig bronzérmet Repülő Hollandiban. 1967-ben a Pánamerikai Játékokon aranyérmet szerzett Repülő Hollandiban, 1978-ban és 1979-ben Star-világbajnok lett, 1967-ben, 1973-ban és 1983-ban pedig az 5,5 méteres világbajnoka.

Ötször nyerte meg az E-Scow nemzeti bajnokságát, sőt, elérte azt, ami korábban lehetetlennek tűnt: 1959-ben, 1960-ban és 1961-ben megnyerte az Észak-Amerikai Férfi Vitorlás Bajnokságot és a Clifford D. Mallory Trophyt.

Letette névjegyét az America’s Cupban is, 1987-ben kihívóként versenyzett Dennis Conner Stars & Stripes nevű hajója ellen a Heart of America fedélzetén. 1992-ben aztán itt is felért a csúcsra: győzelemre kormányozta az America3-at, ezzel megszerezte az America’s Cupot.

A sportág nemzeti hatósága (a mai US Sailing) 1972-ben Buddynak adományozta a legtekintélyesebb díjat, a Nathanael G. Herreshoff Trophyt a sportághoz való kiemelkedő hozzájárulásért. 1986-ban ő volt az első, aki megkapta a W. Van Alan Alan Clark Jr. trófeát, a nemzeti sportszerűségi díjat. 2001-ben felvették az America’s Cup Hírességek Csarnokába, 2002-ben beiktatták az Inland Lake Yachting Association Hall of Fame-be, ami a tavi vitorlázásra gyakorolt hatásának elismerése.

Buddy nagylelkűen osztotta meg tudását és mentorként szolgált a feltörekvő vitorlázóknak, kitörölhetetlen nyomot hagyva ezzel a sportban. Magával ragadó előadásai és tanítási képességei jó néhány embert inspiráltak szerte a világon. Minden figyelemre méltó eredménye ellenére szerény és megközelíthető maradt, mindig szívesen segített a vitorlázótársaknak.

(forrás: Sailing ScuttleButt, fotók: reddit.com, jsonline.com, Buddy Melges Sailing Center, yachtingworld.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!