Komplett sorcsere a Team Holcim-PRB legénységében – The Ocean Race

A szkipper Kevin Escoffier kivételével mindenkit lecserélt a csapat a The Ocean Race negyedik, Itajaíból (Brazília) Newportba (USA) tartó szakaszára. Rajt április 23-án.

Elsősorban Kevin Escoffier döntése volt, hogy megújítsák a legénységet az Egyesült Államokba vezető útra. A meglehetősen intenzív harmadik szakasz után fontos volt, hogy olyan emberek dolgozzanak a fedélzeten, akik csúcsteljesítményt képesek leadni – márpedig a harmadik szakaszt végigcsinálók nem biztos, hogy tudták volna hozni az elvárt szintet: „Több ok miatt választottam ezt a legénységet. Először is szerettem volna nemzetközi csapatot, amelynek a tagjai különböző kultúrákból érkeznek. Fabien már ismeri a hajót, hiszen 2022 végén vitorlázott vele Pointe-à-Pitre-ből, a Route du Rhum – Destination Guadeloupe-ról visszafelé vivő úton. Annemieke sokoldalú vitorlázó, profilja pontosan megfelelt annak, amire szükségem van. Már teljesített Volvo Ocean Race-t, volt olimpikon és fizikailag nagyon erős. Benjamin többtestű hajókon is gyűjtött már tapasztalatokat, nagy tudással büszkélkedhet az elektronika és az automata kormány terén.”

Két győzelem, valamint a világ körüli verseny leghosszabb szakaszán elért második helyezés után a Holcim-PRB az összesített ranglista élén áll. Ugyanakkor Kevin Escoffier is a kezdetek óta tudja, hogy a csapatnak hosszú távon kell kitartania, a legénységváltásokat ezért már a verseny kezdetétől fogva tervbe vették. Az első három szakaszon szolgáló legénység tagjai regenerálódásukat követően újra megtalálják a helyüket a csapatban. Itajai és Newport között tehát az eddig a teljesítményelemzésért felelős Fabien Delahaye, Benjamin Schwartz és Annemieke Bes, valamint Georgia Schofield (OBR – fedélzeti riporter) csatlakozik Kevin Escoffierhez az IMOCA fedélzetén.

Fabien Delahaye: „A vitorlázócsapatba kerülés lehetővé teszi számomra, hogy az elméleti részen végzett munka után a gyakorlati részre térjek át”. Benjamin Schwartz is éles váltást él át, hiszen bár 2017/18-ban már részt vett a Volvo Ocean Race-en, akkor „csak” a Dongfeng Race Team technikai csapatának tagja volt, most lesz először jelen vitorlázóként: „Nagyon örülök, hogy ezen az új szakaszon a fedélzeten lehetek. A Volvo Ocean Race legutóbbi versenyén Charles Caudrelier csapatában versenyeztem Kevinnel, de a szárazföldön voltam, a kínai Dongfeng Race Team elektronikájáért feleltem. Amikor Kevin felajánlotta, hogy visszajöhetek erre a versenyre és mellette vitorlázhatok, nem lehetett visszautasítani! Sportkarrierem során mindig is célom volt, hogy vitorlázóként részt vegyek az Ocean Race-en. És most megkaptam a lehetőséget, hogy megtehessem, méghozzá olyan csapattal vagyok, amely mind technikailag, mind vitorlás teljesítményben n a csúcson van.”

Annemieke Bes a 2004-es, 2008-as és 2012-es olimpián vett rész Yngling hajóosztályban (Pekingben ezüstöt szerzett csapatával). Azóta a holland vitorlázó nagy utat járt be az óceáni versenyzésben, részt vesz földkörüli versenyeken, 2017/18-ban a Team Sun Hung Kai/Scallywag tagja volt a Volvo Ocean Race-en: „Reméltem, hogy ezúttal is csatlakozhatok valamelyik csapathoz, mert már részt vettem a verseny előző kiadásán, és azt nagyon élveztem. Amikor Kevin felhívott, nem tudtam nemet mondani! Tudom, hogy Kevin nagyon jó vitorlázó, és ez lesz az első alkalom, hogy IMOCA hajón ülök. Ismerem a versenyt, de ezt a hajót még nem.”

A negyedik szakasz 5500 mérföldes, rövidségénél fogva a csapatoknak lehető legjobban kell kihasználnia a változatos időjárási rendszereket. Az út eseményeit Georgia Schofield, a második szakaszon már velük tartó fedélzeti riporter örökíti meg.

A Team Malizia is változtat a csapat összetételén: megint Will Harris lesz a szkipper (Boris Herrmann helyett), új Christopher Pratt, Nicolas Lunven és Rosalin Kuiper marad.

A Biothermnél a harmadik szakaszt teljesítő Sam Davis helyére két hölgy is érkezik: Marie Riou négyszeres világbajnok és a 2017–18-as Volvo Ocean Race-győztes csapatának tagja, valamint Mariana Lobato olimpikon és világbajnok. A negyedik vitorlázó Alan Roberts, aki a Figaro osztályban gyűjtött rengeteg tapasztalatot.

Az 11th Hour Racing a Charlie Enright, Simon Fisher, Francesca Clapcich, Damian Foxall kvartettel vág neki a negyedik szakasznak, a fedélzeti riporter ezúttal is Amory Ross.

(forrás: go-circular.com, fotók: The Ocean Race)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!