Invictus TT420 – Robusztus kényelem és luxus

A 2020-as esztendő dizájndíját elhódító TT460-as világsikere hívta életre az olasz hajógyártó legújabb TT-modelljét. Az időtálló eleganciát és Christian Grande tervező modern vonalvezetését mutató külseje alatt az Invictus TT420-as rendkívüli teljesítményt, valamint a nagy testvérhez méltó módon hatalmas tereket és kényelmet rejt.

Az olasz hajógyártó minden modelljét elegancia és sportosság jellemzi, nem csak a GT-modellekét. Ugyanakkor a TT-sorozat tagjainak tervezésénél a teljesítmény mellett komoly hangsúlyt kap a tágasság, az átjárhatóság is. A TT420-as ebben kifejezetten élen jár, amit az arányai is bizonyítanak. Hiszen a 12 méteres hajó szélessége és magassága egyaránt négy méter, így első ránézésre kifejezetten robusztus benyomást kelt. Robusztust, de nem nehézkest – erről Christian Grande tervező gondoskodott, hiszen a merészen előreszökkenő orr, az orrfedélzet és a kormányállás tetejének elhúzódó íve könnyed eleganciát sugall.

Körbe-körbe
Ugyanakkor, mint minden TT-modellnél, a 42 lábasnál is az egyik legfontosabb jellemző a szimmetrikusan kialakított fedélzet, amely minden irányban körbejárhatóvá teszi a hajót. Ez azért is fontos, mert akár 14 utas szállítására alkalmas jachtról beszélünk.

Bár a körbejárhatóság érdekében a kormányállást és a fedélzeti bútorzatot a hajó kellős közepén helyezték el, ennek ellenére így is bőségesen marad hely az orrban, valamint a taton.

Az orrban körbesétálható a két ember számára is kényelmes napozófelület, ami szintén a hajó kényelmét és tágasságát bizonyítja. A háromszemélyes kormányállás mögött egy tágas, nyitott konyha található, ahová egy négy fő számára is kényelmes asztalt (ha úgy tetszik, étkezőt) helyeztek el. De ezek mögött is elfér egy hatalmas napozóágy, amit egy nagy méretű csobbanóplatform követ. Nehéz megfejteni, hogyan fért el ennyi minden egy 12 méteres hajótesten úgy, hogy egy egyáltalán nem érezhető a zsúfoltság érzete.

Fő a kényelem!
Ha elhagyjuk a nyitott fedélzetet, és belépünk a hajótestbe, a magas kialakításnak köszönhetően akkor sem érezhető a szűkösség vagy a helyhiány. A teljes hajótestben mintegy 60 százalékát kitöltő belső térben két teljes értékű kabin található. Az orrkabinban egy ülőhelyzetben V alakú, de teljes szélességre kinyitható fekvőfelületet helyeztek el.

A kabintérbe lépve elsőként megpillantható központi helyiség mindkét oldalát kihasználták a tervezéskor. Jobbra egy mosdó – teljes értékű zuhanyzóval –, míg balra egy újabb konyha található.

Az alsó fedélzet „végében”, nagyjából a kormányállás alatt egy hatalmas ággyal felszerelt második kabin húzódik. Mivel a TT420-as tágas tereket biztosít, az embernek az is eszébe juthat, hogy egy „úszó házzal” van dolgunk, erre azonban alaposan rácáfol a hajó teljesítménye.

Erőteljes lendület
A tatfedélzeti napozóterasz alatt kapott helyet az „erőműveket” rejtő rekesz. A gyártó széles motorválasztékot biztosít, hiszen két duplamotoros multi-stern Volvo Penta (D4 dpi vagy D6 dpi) mellett egy szintén kétmotoros elektromos hajtásrendszerrel is rendelhető az Invictus TT420-as, az utóbbi 2×100 kilowattos teljesítmény leadására képes.

Elegancia, egyediség, megfizethetőség
Az Invictus jachtoknál megszokhattuk a maximális kifinomultságot a felhasznált anyagok minőségének és a harmonikus színösszeállításoknak köszönhetően. Ugyanakkor az is jellemző az olasz márka vízi járműveire, hogy teljesen egyénre szabhatók, tehát csupán a leendő tulajdonos fantáziáján múlik, mennyire lesz egyedi a hajó. Persze nemcsak az eleganciára figyeltek, hanem a praktikumra is, hogy tényleg „élhető” hajót hozzanak létre. A hátsó napozóterasz alatt a motorok mellett helyet kapott egy csónak tárolására alkalmas rekesz, emellett több tárolóra is bukkanhatunk a felső fedélzeten és az alatt is.

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 158. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!