Charlie Dalin: valamelyik IMOCA megdöntheti a Comanche rekordját

2023. március 17.
Címkék :

A The Ocean Race harmadik szakaszán a Déli-óceánon „repülő” négy IMOCA teljesítménye alapján veszélyben lehet a Comanche 24 órás távolsági rekordja.

Charlie Dalin az IMOCA Globe Series legutóbbi kiírásának nyertese, aki a 2020-2021-es Vendée Globe-on elsőként ért célba (de végül nem győzött – a szerk.) jelenleg a „partvonalról” figyeli az osztály eseményeit. Elsősorban épülőfélben lévő hajójára koncentrál, amely ezúttal nem Apivia, hanem MACIF néven kerül majd vízre júniusban (a két cég ugyanahhoz a csoporthoz tartozik – a szerk.).

Az osztály sok tagjához hasonlóan ő is figyelemmel kíséri a The Ocean Race történéseit, és állítása szerint egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az összes hajó megdöntötte a régi 24 órás IMOCA távolsági rekordot, sőt, a vezető Holcim-PRB 595 tengeri mérfölddel újat állított fel: „Jó volt végre látni, hogy a nagyméretű emelősvertekkel épített IMOCA vitorlások kihasználják a bennük rejlő potenciál. Mindig sejtettem, hogy ezek az új hajók nagyon gyorsak lehetnek, és úgy gondolom, megfelelő körülmények között a 600 tengeri mérföldes határ átléphető.

Team Holcim - PRB, The Ocean Race, 24 órás rekord

Persze minél gyorsabban haladnak a hajók, annál hosszabb ideig kell megfelelőnek lenniük a körülményeknek, így nyilvánvalóan egyre nehezebb megdönteni a rekordot, miközben a hajósebesség továbbra is meglehetősen érzékeny a tenger állapotára. Nem túl sok szél kell, hanem egyenletes, de a hullámviszonyok kritikusak. Hiszem, hogy a 618 mérföldes* 24 órás egytestű rekord az IMOCA osztály számára is elérhető.”

Dalin a legutóbbi Route du Rhum – Destination Guadeloupe versenyen a második helyen végzett, és nincs kétsége afelől, hogy a The Ocean Race-en részt vevő ellenfelei sokat tanulnak hajóik kezeléséről. Ám emiatt nem aggódik különösebben, mert véleménye szerint a szólóvitorlázás teljesen más műfaj, az itt tanultak nem ültethetők át oda.  amiatt, hogy a versenypályán is megfelelnek-e nekik, amikor visszatérnek az egykezes versenyzéshez: „Természetesen időt szánok a videók megtekintésére és a beszámolók olvasására, hogy megértsem, mi történik.” Állítása szerint eddig nem látott semmit a The Ocean Race-ben, ami megváltoztatta volna a véleményét azokról a döntésekről, amelyeket ő és csapata hozott az új hajójával és annak emelősvertjeivel kapcsolatban. Ráadásul a hajó már túl előrehaladott állapotban van ahhoz, hogy nagyobb változtatásokat lehessen végezni rajta.

Charlie Dalin és épülő IMOCA hajója

Abban azonban biztos, hogy ez a maratoni (12 750 mérföldes), Itajaíig tartó szakasz még a legkeményebb vitorlázókat is megviseli: „A csapatok tagjai nagyon fáradtak lesznek ennek a szakasznak a végére. Nem lennék meglepve, ha utána cserélődnének a legénységek, mert Itajaí-ban kevés idő áll majd rendelkezésükre a negyedik szakasz rajtja előtt – miután egy fél Vendée Globe-nak megfelelő időn át vitorláztak.”

*2015 „Comanche”; 100 lábas, egyedi építésű vitorlás; tulajdonos / szkipper: Jim Clark / Ken Read (USA); megtett táv: 618,01 tmf; átlagsebesség: 25.75 csomó.

Comanche vitorlás hajó

fotók: imoca.org, superyachtservicesguide.com

forrás: imoca.org

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!