A Team Holcim-PRB nyerte a The Ocean Race 2. szakaszát

A hihetetlenül szoros finisben a dobogós helyezésről mindössze percek döntöttek az első három helyezett között.

Kevin Escoffier és a Holcim-PRB csapat szoros küzdelemben nyerte meg a The Ocean Race második, Mindelóból Fokvárosba tartó, négyezer-hatszáz tengeri mérföldes szakaszát. Vasárnap hajnalban négy egység küzdött a szakaszgyőzelemért: a Biotherm, az 11th Hour Racing Team és a Holcim-PRB látótávolságra egymástól, míg a Team Malizia mintegy 20 mérfölddel délre a triótól, kezdetben komoly előnnyel, aztán jelentős hátránnyal – miután körbevitorlázta az együtt haladókat.

Alig három órával a cél előtt Escoffierék szinte egyik pillanatról a másikra ugrottak az élre, kvázi egy „privát szélcsíknak” köszönhetően, amiben jobb szögön tudtak Fokváros felé vitorlázni: „A Biotherm óriásit ment előző éjjel, mi arra törekedtünk, hogy a cél előtt miénk legyen a szél alatti pozíció. Rengeteg vitorlacserét hajtottunk végre, körülbelül 40 mérfölddel a cél előtt jutottunk el oda, ahol lenni akartunk.”

Ez zsinórban a második szakaszgyőzelem Escoffier és csapata számára, így tovább növelték előnyüket összetettben. Mindössze 16 perccel lemaradva érkezett meg a Biotherm (Paul Meilhat), majd kevesebb mint 10 perccel később az 11th Hour Racing Team.

A Team Malizia, amely vasárnap reggelre az élre állt, nem tudta kihasználni déli pozícióját, a csapat kénytelen volt beérni a negyedik hellyel. Will Harris (aki a sérült Boris Herrmannt helyettesítette a szkipperi pozícióban), utólag bevallotta, hogy tulajdonképpen kockáztattak: „Mindent vagy semmit alapon játszottunk, és ez végül sajnos nem jött be.”

A szakasz kezdetén sokáig jól álló, illetve vezető Guyot environnement technikai problémák miatt a mezőny végére esett vissza. Több mint 500 mérfölddel maradtak le a többiektől, hogy a célhoz közeledve, az erősebb szelekben felzárkózzanak. „Végül csak néhány órával a többiek után értünk be – 18 nap versenyzést követően. Nagyszerű szakasz volt, ötödikek lettünk, ennyi. Sok tanulságot viszünk magunkkal a következő szakaszra” – Robert Stanjek.

A verseny következő – egyben történetének leghosszabb – szakasza február 26-án rajtol, a 12 700 tengeri mérföld végén a cél a brazíliai Itajaí.

A The Ocean Race 2. szakaszának eredménye

1. Team Holcim-PRB – 17 nap 19 óra 00 perc 09 másodperc
2. Biotherm – 17 n 19 ó 16 p 54 mp
3. 11th Hour Racing Team – 17 n 19 ó 25p 40 mp
4. Team Malizia – 17 n 21 ó 06 p 49 mp
5. Guyot environnement – Team Europe – 17 n 22 ó 46 p 27 mp

A The Ocean Race összetett állása

1. Team Holcim-PRB – 5, 5 – 10 pont
2. 11th Hour Racing Team – 4, 3 – 7 pont
3. Biotherm – 2, 4 – 6 pont
4. Team Malizia – 3, 2 – 5 pont
5. Guyot environnement – Team Europe – 1, 1 – 2 pont

(forrás: The Ocean Race, fotók: a csapatok és a verseny Facebook-oldala)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!