Saint Barth Cata-Cup – A legenda létezik

Itt a résztvevők Formula 18-as osztályban versenyeznek. Az azúrkék tenger, az egzotikus sziget, a homokos tengerpart vegyítve a vitorlázás iránti szereteteddel, elég hamar beégeti magát az agyadba, és csak azon kattogsz, hogy vajon milyen lehet.

Két éve, a Kékszalag-felkészülés közben kaptuk az első ihletet, hogy ezen a versenyen részt kéne vegyünk. Pierre La Clainche, aki azóta többször is vitorlázott a Racing Djangóval, és folyamatosan edz minket, mesélt erről a versenyről, és úgy gondolta, hogy a csapatnak valahogy részt kéne venni rajta. Fellelkesültünk, azonban az akkori vírushelyzet miatt a rendezvényt törölték. Tavaly azonban leporoltuk a terveket és Pierre-nek köszönhetően elfogadták a nevezésünket a versenyre két hajóval is – a csapat tagjai: Petrányi Zoltán, Csetényi Csaba, Pierre La Clainche, Lovas Zsolt. A nevezést már május környékén véglegesíteni kellett, és a nyár folyamán pont került a charterhajók leszervezésére is.

A versenyre limitált a nevezés, és négy konténerben érkeznek a hajók – kettő Franciaországból, egy Dél-Amerikából és egy az USA-ból. Az utazás a járvány közepén sem volt túl bonyolult, persze jó előre tájékozódni kellett, hogy hol milyen előírások vannak, majd a megfelelő papírokat kellett mindig mutogatni az adott országokban. A csütörtökön induló verseny előtt öt nappal érkeztünk. Hagytunk magunkat időt az átállásra, hajószerelésre és némi edzésre – legalábbis ez volt a terv.

A hétfő a hajószerelés napja volt. Mivel minden hajó darabokban érkezik, így a 65 egység egyesével kipakol, összeszerel és átvitorlázik a sziget egyik feléről a másikra, ahol a hivatalos „kikötőnk” található, a Saint Jean Beachen. A nagy meleg és a hívogató óceán persze nem gyorsította a munkát, de elhatároztuk, hogy nem kell kapkodni, inkább legyen minden rendben. Azt tudtuk, hogy a szél erősödik szerdáig, majd onnan fokozatosan gyengül a hét végéig. Azonban nekünk, tavi vitorlázóknak elsőre elég durva volt a 20 csomósnál erősebb szél 3,5 méteres hullámokkal egy 18 lábas hajóban.

Így gyakorlatilag a keddi átvitorlázás egyfajta túlélőtúrává változott nekünk Zolival, borulással, technikai problémákkal, de végül átértünk és megcsináltuk. Itt halkan hozzáteszem, hogy nem is volt alkalmunk együtt edzeni ilyen hajóban, vagyis ez egy elég nagy vállalás volt, de úgy gondoltuk, hogy ez egy remek közös út első állomása lesz.

Szerdán még erősebb szél fogadott minket, így szinte már reggel eldőlt, hogy aznap nem tudunk vitorlázni, maradt a sebeink és a hajó rendbetétele, valamint a további fejben felkészülés a csütörtöki rajtra. Maga a verseny sem az általunk megszokott, mivel nincs pályaverseny, minden futam túra.

A rendezők remek érzékkel a szélirányhoz és a szélerősséghez igazodva minden reggel kijelölték az éppen teljesítendő pályát. Reggel 9:30-kor kormányos értekezlet volt, majd egy délelőtti és egy délutáni futam következett. A kettő között kis szendvics, pasta, gyümölcs, víz, üdítő a parton, este némi fogadás és kis buli.

Ahogy tudtuk és vártuk is, az első nap még erős szél fújt, így az előző napi túlélés tapasztalataiból kiindulva úgy mentünk, hogy megpróbáljuk, de ha továbbra is több mint embert próbáló nekünk, akkor inkább kihagyjuk és nem törjük össze magunkat a legelején.

Így is tettünk, és egy próbakört levitorlázva úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk a délelőtti futamot. Amint később kiderült, nem mi voltunk az egyetlenek. Akik többször jártak már itt, azok is azt mondták, hogy szokatlan hullámzás volt még ehhez a szélerőhöz képest is, és ez nagyban megnehezítette a vitorlázást.

A parton várakozva később beigazolódni látszott az óvatosságunk. Sorra érkeztek hajók a legkülönfélébb technikai problémákkal, vagy csak simán feladva a versenyt, valamint volt egy komoly sérülés is. Így a rendezők a délutáni futam halasztása mellett döntöttek, mivel annyira szétszakadt a mezőny az erős szélben, hogy már kevésnek bizonyult a mentőmotorosok száma. A biztonságot egyébként nagyon komolyan veszik. Előírás a kés, a VHF, a villogó lámpa és a kötelezően viselendő rikító színű lycra.

Péntektől aztán tovább gyengült a szél és a hullámzás, naponta 2-3 csomóval, illetve 10-20 centivel. Így, folyamatosan tanulva a hajót, egymást és a körülményeket, egyre jobban vitorláztunk, ami az eredményeken nem mindig látszott meg, hiszen mint tudjuk, megtartani nehezebb, mint odaérni. Azonban voltak részsikereink, amiket sokszor a helyismeret hiányossága miatt nem tudtunk megtartani. Az utolsó futamban végül egy számunkra győzelemmel felérő 38. helyen futottunk be az azúrkék Public Beachnél. Pierre és Csaba pedig, szerepet cserélve, Pierre kormányzásával, folyamatosan javulva a nagyon előkelő 22. helyen végeztek. Le a kalappal előttük!

A partra érkezés után mindenki nekiesett a hajójának, hogy darabokra szedve mehessen vissza minden a konténerekbe. Mindez bő öt óra alatt sikerül is, ami számomra egész meglepő volt.

A naplementébe nyúló elpakolás és az egész napos vitorlázás után jöhetett egy búcsúsör a szálláson a medencében, mielőtt az eredményhirdetésre mentünk. Jó volt látni, hogy mindenki fáradt, nemcsak én, de szinte egyszerre azt állapítottuk meg, hogy azért ezt két nap pihenés után folytatnánk még egy darabig. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal és még több új baráttal lettünk gazdagabbak.

A mezőny hatalmas elismeréssel tartozott a rendezők felé, akik nemcsak szakmailag, de a házigazda szerepkörében is maximálisan teljesítenek, és ez nagyban hozzájárul ennek a versenynek a sikeréhez. Ha lehetőségünk nyílik, szinte biztos, hogy látjuk még egymást.

Lovas Zsolt

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 154. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!