Vida Róza – Trónkövetelő a BYC-ből

A Balatonfüredi Yacht Club utánpótlásműhelye ontja magából az eredményes Laser-versenyzőket. Egy ilyen közegben újabb és újabb trónkövetelők állnak a dobogóra, mint például Vida Róza.

Aqua: Az eredményeid önmagában is minősítenek téged, hiszen kétszeres országos bajnok vagy, ráadásul a lányok között többszörös ranglistaelső. Ki lapul a sikerek és a helyes mosoly mögött?
Vida Róza: Születésem óta Balatonfüreden élek, a Lóczy Lajos Gimnáziumban tanulok. 2014 októberében kezdtem el ismerkedni a vitorlázással a Suliprogram keretében, Sigmond András (Giba) kezei alatt. Az az időszak olyan jól sikerült, hogy 2016-ban el is indultam a versenyvitorlázás felé. A Laser 4.7 lett a kiválasztott hajóosztály, Csomai József (Csomesz) irányításával. Lassan hat éve ő az trénerem, és szakmailag mindent neki köszönhetek.


Aqua: Az eredményeid figyelemre méltók, sorolj fel párat, kérlek.
V. R.: Kétszeres országos bajnok vagyok, többszörös női ranglistaelső. Az abszolút helyezéseim között is szerepel második és harmadik helyezés. Van korosztályos női győzelmem Európa-kupa-sorozatban, illetve az Európa-bajnokságon 26. helyezést értem el. Azt gondolom, a sikereim részben annak is köszönhetők, hogy kitartó vagyok, és a korlátozások idején is folytattam a kondiedzéseket. Laser hajóosztályban versenyzem, ami egyszemélyes, és azért szeretem, mert itt csak magamra számíthatok – ez az igazi kihívás számomra. Nem áll távol tőlem az a gondolat, hogy egyszer kipróbáljam magam többszemélyes hajóban, de ez a nagyon távoli jövő. Érdi Mária a példaképem, akitől az idén nyáron az egyhetes – általa tartott – edzőtábor keretében nagyon sokat tanulhattam.

Aqua: Komoly sikerek, önkritikus gondolatok. Hogyan tovább?
V. R.: 2021 végén átülök a nagyobb, Laser Radial hajóosztályba, ezért szeretnék minél több külföldi edzőtáborban részt venni. Azt gondolom, ez szükséges ahhoz, hogy előre tudjak lépni, fejlődni és minél több hazai, valamint jó nemzetközi sikert elérjek. Komoly kihívások várnak rám a következő szezonban, hiszen ifjúsági Eb-n, vébén szeretnék részt venni, ott pedig mezőny első felében végezni. Talán nem meglepő, de a hazai versenyeken is megismételném a 4.7-ben elért korábbi sikereimet.

Aqua: Mit csinálsz, ha épp nem vitorlázol?
V. R.: Ha nem vitorlázom, akkor tanulok, illetve a barátaimmal, a családommal szervezek programokat, emellett szeretek főzőcskézni és sütit sütni. Azt még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek, nincs konkrét elképzelésem, ám néhány dologban már biztos vagyok.

Szöveg: Nagy R. Attila; Fotó: Szántó Áron

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 153. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!