Csomai József, az egyik legsikeresebb utánpótlásedző

Tanítványai számtalan nagyszerű győzelmet arattak hazai és nemzetközi vizeken. Ő indította el a sikerek útján vagy stílszerűen a sikerek hullámain Érdi Márit és a Vadnai testvéreket, akiknek a laseres éveik kezdeténél is ott volt. De hangsúlyozza, számára az eredmények mellett a legfontosabb, hogy személyiségeket neveljen.

Aqua: Veszprémben születtél, ahonnan csak egy ugrás a Balaton. Ez a magyarázata, hogy vitorlázni kezdtél?
Csomai József: Bár Veszprémben születtem, 1968-ban, a Balaton közelsége ellenére a családomnak semmilyen köze nem volt a vízi sportokhoz. Tízévesen édesapám munkahelyén, a Veszprémi Volánnál hallottam először arról, hogy van ilyen lehetőség. A tél folyamán kapcsolódtam be a klub életébe, tornatermi edzések formájában. Tavasszal pedig már a Balaton-parton találtam magam. Nem jártam táborba vagy hasonló képzésre. Ott voltam, néztem, figyeltem és megpróbáltam minél több dolgot ellesni a többi versenyzőtől. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan ember kezei alatt kezdtem el vitorlázni, aki nagyon motiváló volt és remek csapatot kovácsolt az akkor ott vitorlázó 10-15 gyerekből. Ő Kálóczy Antal „Tapsi”. Mellette még egy felnőtt versenyző alkotta a Volán csapatát. Ő pedig „Pata” Antal Gábor volt. Kettőjük személyisége alapozta meg bennem a vitorlázás szeretetét és feledtette a kimerítő edzések fáradalmait.

Aqua: Az utánpótlás-hajóosztályokban milyen eredményeket értél el és mi volt a vízválasztó versenyzői pályafutásod során?
Cs. J.: Vitorláztam Optimistben, Cadetban, egy kicsit 420-asban, de az eredményeim nem voltak kiemelkedők. Hozzáteszem, nem is volt elvárás! Ennek ellenére láttak bennem fantáziát, mert 15 évesen OK dingibe ülhettem. Ez volt talán az a pont, amikor igazán fontos lett a vitorlázás számomra. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor életem első – és azóta kiderült, hogy utolsó – új hajóját kaptam, egy fantasztikus Füke OK-t. Nekem akkor kezdődött el az eredményekben is mérhető vitorlázás. Ebben az időben a klubedzéseket Illy József irányította. Tizennyolc évesen az OK-t Finnre cseréltem. Pici voltam, de akkor még 12 kg-os súlymellényben lehetett vitorlázni.

Aqua: Hogyan lett a versenyzőből edző?
Cs. J.: A kilencvenes évek elején az egyik edzésen keresett meg Hantó Pisti, hogy a táborokba keres egy oktatót. Két évet toltam végig a táborokban, az elsőtől az utolsóig. A nap végén, ha volt szél, még mentem vitorlázni. Remek időszak volt. A második szezonban voltak olyan lelkes füredi fiatalok, akikben megvolt a szikra, hogy többet menjenek, mint egy egyszerű tábor. Velük kezdtem el foglalkozni, és építhettem évek alatt a saját kis csapatomat. Egy balatonfűzfői bajnokság volt az első, amikor edzőként ülhettem a motorosba. Az MHD-ben akkor nem az Optimist volt az első számú utánpótláshajó, hanem a Cadet. Őket kaptam meg és velük dolgoztam nap mint nap.

Aqua: Mi vonzott az edzősködésben?
Cs. J.: Komoly kihívás jelent és jelentett számomra. Átadni azt a tudást, ami bennünk van, nagyon összetett folyamat. Abban hiszek, hogy személyiségeket nevelünk, és ennek csak egy része, hogy vitorlásversenyzők lesznek. Miután elkezdtem edzősködni, akkor döbbentem rá, hogy azok az emberek, akik az utamat egyengették, mekkora hatással voltak a mostani életemre. Így utólagosan is köszönöm nekik a sok fáradozást. Visszatekintve, remélem, ők is úgy gondolják, hogy megérte…

Aqua: Mesélj Érdi Mári és a Vadnai testvérek „felfedezéséről”, a sikerekről!
Cs. J.: Egy napon megjelent egy kislány a klubban, hogy szeretne egyszemélyes hajóval menni, mert a többszemélyes nem működik. Részt vett a téli edzéseken, majd tavasszal kapott egy használt hajót, hogy lássuk, mi lesz belőle. Voltak fenntartások, mert előtte még nem versenyzett, nem igazán voltak meg az alapok. De az edzéseken napról napra szemmel láthatóan fejlődött. Ahogy haladtunk előre, annál többet szeretett volna menni. Számára csak egy dolog létezett, minél többet vízre menni. Bármilyen időben ott volt délután, és mentünk. Olyan elszántság és céltudatosság volt már akkor is benne, ami kivételes. Számára is nagy segítség volt, hogy ebben az időszakban a Vadnai testvérek is sokat edzettek a BYC-ben. Így nagyon sok órát töltöttek együtt a vízen. Nekem szerencsém volt ilyen tehetségekkel együtt dolgozni.

Szöveg: Nagy R. Attila, fotó: Szántó Áron

(Cikkünk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin legújabb számában)