Továbbra is alacsony marad a Velencei-tó vízszintje

A Pátkai- és a Zámolyi-víztározóból pótolja a vízügy a Velencei-tóból hiányzó vizet, de így is nagyjából harmadával az optimális alatt maradhat a tó vízszintje. A két víztározó után már csak a csapadékban bízhatnak a szakemberek.

Előbb lehalászták a Zámolyi-víztározó halállományát, majd a vizet beengedték a Pátkai-víztározóba, most pedig ez utóbbiból engedik a Velencei-tóba, így a vízállást négy-öt naponta körülbelül egy centiméterrel sikerül emelni – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Az utóbbi tározót ugyanakkor nem teljes egészében, hanem 370 centiméteres vízállásig fogják leengedni, így onnan a halakat nem kell kitelepíteni, az élővilágot pedig nem veszélyeztetik.

A mostani vízállások mellett február közepéig tarthat a művelet, amely során 100 centiméterre tudják felvinni a Velencei-tó vízállását. Az optimális érték azonban ebben az időszakban 130 centiméter lenne, így az elérhető vízszint jóval az ideális alatt marad.

A legnagyobb problémát továbbra is a csapadékhiány jelenti. Márciusban, illetve júliusban például az átlagos csapadéknak mindössze a 3-6 százaléka hullott le, tehát nagyon kevés csapadék jutott a vízgyűjtő területre, és ez a tendencia egyelőre nem fordult meg.

Kérdés, csapadék híján hogyan telnek meg a leengedett üzemi víztározók, és hogyan lehet majd pótolni a Velencei-tó vizét. A Pátkai- és a Zámolyi-víztározóból biztosan nem, azaz már nem vízügyes, hanem egy sokkal komplexebb kérdésről van szó – írta az infostart.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!