Íme az év vitorlás fotói 2021-ben

A Zsűri és a közönség egyaránt megnevezte az általa legjobbnak tartott fényképet. Francia és brit siker született.

Az először nyolcvan, majd húsz fotóra szűkített mezőnyből (ahova az egyik magyar induló, Gémesi Jóka alkotása is befért) a Zsűri végül Loic Venance (FRA) munkáját hirdette ki győztesnek.

A képen Jeremie Beyou-t látjuk, Charal nevű IMOCA 60-asa fedélzetén, néhány mérfölddel a legutóbbi Vendée Globe befutója előtt, 2021. február 6-án. Beyou végül tizenharmadikként ért célba az egyszemélyes, megállás és külső segítség nélkül teljesítendő földkerülő viadalon.

Loic az AFP munkatársa, 2016 óta fotóz vitorlázást, főleg óceáni regattákat (Vendée Globe-ot, Route du Rhum-ot, Transat Jacques Vabre-t).

Érdekes, hogy a közönségnek is az IMOCA 60 téma jött be leginkább, így Patrick Condy (GBR) vehette át a közönségdíjat.

Fotóján Alex Thomson és Oliver Heer kerüli a Sziklát a ROLEX Fastnet Race regattán. A képpel az alkotó önmagát is megörökítette, mert fedélzeti riporterként tagja volt a hajózó csapatnak. Egyúttal olyan ritka pillanatban kapta lencsevégre a pályajelet, amikor a környéken békések az időjárási körülmények, és közel lehet menni a fokhoz.

Patrick bő hat éve foglalkozik vitorlások és versenyek fotózásával, a HUGO BOSS fedélzeti riportereként pedig belülről nézhette ezt a világot.

A kategóriában a másik magyar induló, Török Brigi második, Gémesi Jóka harmadik lett.

fotók és forrás: yachtracingimage.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!