Repülőhajó-koncepció: Persico Fly40

A Persico Marine az America’s Cup kapcsán gyűjtött tapasztalataira alapozva új, 5 fő által kezelhető, hordszárnyas vitorlás terveivel állt elő. Versenysorozatot is rendeznének hozzá.

Az osztály- és regattasorozat alapkoncepciója szerint owner-driver rendszerben bonyolódik majd, azaz csak a tulajdonos kormányozhat. Fő célok: izgalmas futamok, egyszerű kezelhetőség, biztonság, észszerű költségek.

Mindössze öt hónap telt el a 36. America’s Cup lezárása óta, és a Persico Marine már elő is állt az új projekttel, amely a Persico Fly40 One Design névre hallgat. A hajóban benne van minden olyan kutatás-fejlesztési és hajóépítési tudás, amit az AC75-ös kapcsán összegyűjtött a gyár. Mindezzel olyan leendő tulajdonosokat igyekeznek elérni, akiknek már teljesen természetes egy vízből kiemelhető tőkesúlyos, hordszárnyas egytestű vitorlás. A one-design (azaz szigorúan egyforma építésű) hajók a hagyományos módon versenyeznek majd, azaz szél felé rajtolnak és szoros csatákat vívnak egymással, csakhogy mindezt a valós szélsebesség háromszorosával teszik! A 11,8 méter hosszú, 3,4 méter széles és 1600 kilogramm tömegű testet 100 négyzetméter vitorla repíti majd előre, a „felszálláshoz” legalább 7 csomós szélre lesz szükség.

Marcello Persico, a Persico Marine elnöke elmondta: „Komoly célt tűztünk ki magunk elé öt hónapja, amikor úgy határoztunk, hogy az America’s Cuphoz kapcsolódó fejlesztéseket elérhetővé tesszük a nagyközönség számára. Meghatározó pillanat volt ugyanis az életünkben, amikor az AC75-öst először láttuk a víz fölött suhanni, onnantól minden más »a múlt« része lett. Úgy érezzük, eljött az ideje, hogy bárki megízlelhesse ezt a fajta vitorlázást. Hisszük, hogy cégünk ezzel feljebb lép egy szintet a piacon.”

Kiváló csapat gyűlt össze az álom megvalósítására, mert a Persico Marine munkatársain túl a szerkezeti tervezésben az Emirates Team New Zealanddal is együttműködő új-zélandi Pure Design & Engineering vett részt, míg az áramlástani vizsgálatokba Caponnetto Hueber, a Luna Rossa partnere szállt be.

Bemutató videó

YouTube video

(fotók és forrás: Persico Marine)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!