Új AC75 a láthatáron

2019. augusztus 17.
Címkék :

Mindig különleges alkalom az Amerika Kupa életében, amikor egy új hajó születik. A rajongók és a versenytársak is kiemelt figyelemmel kísérnek minden megjelenő fényképet és videót, amiről kiderülhet bármilyen információ az új fejlesztésekről. Különösképpen akkor, amikor olyan jelentősen változnak az osztályszabályok, mint most és az egytestű AC75 esetében.

Négy csapat, az új-zélandi Defender Emirates Team, a Luna Rossa Prada Mirelli, a NYYC American Magic és az Ineos Team UK is az elkövetkező hetekben mutatja be a vadonatúj – immáron szárnyakkal felszerelt – 75 lábas verseny jachtokat. Az 5. csapat, a Stars + Stripes Team USA is gőzerővel dolgozik a fejlesztéseken, és remélik, hogy még ebben az évben vízre kerülhet az új hajójuk.

Dan Bernasconi, az Emirates Team dizájnrészlegének vezetője, aki egyben az új AC75-szabályok kidolgozásában is segített, komoly várakozásokkal tekint a megújuló osztály felé. Azt reméli, hogy az eddig is izgalmas versenyek ezután még látványosabbak lesznek a nézők számára is, de a csapatokat is új kihívások elé állítják.

YouTube video

„Az új szabályok kellő teret engednek a tervezőknek, hogy izgalmasan eltérő hajókat alkossanak. A hajótest kialakításában, a szárnyak mechanizmusában vagy a vitorlák konfigurációjában is lehetőségük van kísérletezni” – mondta Bernasconi.

Martin Fisher, a Luna Rossa Prada Pirelli Team tervezője, aki szintén részt vett az új szabályok kialakításában, szintén rendkívül izgatottan várja a csapattársak munkáit. „Nagyon ritkán – talán csak 10-15 évente – adódik lehetőség teljesen új szabályokra alapuló Amerika Kupa-hajókat tervezni. Nagyon komoly tapasztalataink vannak az AC50-es katamaránok tervezéséből, de ez mindenképpen valami teljesen új, amit még nem csináltunk korábban” – mondta Fischer.

Az új AC75-ösök bemutatkozása 2020 áprilisában lesz az Amerika Kupa World Series regattán, Cagliariban, Szardínián.

Bővebb infó az új AC75 osztályszabályokról itt érhető el.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!