Gigantikus tengeri hulladéktemetőt fedeztek fel a kutatók

Azt lehetett sejteni, hogy a Santa Catalina-sziget közelében fekvő „szemétlerakó” óriási, de még a tudományos munkatársakat is meglepte, hogy valójában mekkora: nagyobb, mint San Francisco.

A legutóbbi felmérést Eric Terrill vezette, aki elmondta: „megdöbbentett a terület mérete. Alig tudtunk lépést tartani a beömlő adatmennyiséggel”. A San Diegó-i Egyetem Scripps Oceanográfiai Intézetének kutatója márciusban szállt vízre csapatával, hogy feltérképezze a DDT-t tartalmazó hordók „temetőjét”, de hamar kiderült, hogy manuális számolásról szó sem lehet, mert annyi volt a tartály, mint égen a csillag. A kéthetes munka végére csak az lett biztos, hogy nem látszik a vége, bármerre indultak a kutatórobotok, újabb és újabb hordókat fedeztek fel a tengerfenéken.

YouTube video

Terrill április 26-án kongresszusi meghallgatáson beszélt az eredményekről, ahol félmillió hordót említett – részben egy korábbi, részben a mostani kutatásra alapozva. A meghallgatást vezető Dianne Feinstein szenátor fél éve sürget lépéseket, akkor derült ki ugyanis, hogy az állam egykori legnagyobb rovarirtógyártója az óceánt használta szemetesnek: „Ez a mostani kutatás megerősítette a legnagyobb félelmemet, miszerint a DDT-tartalmú üledék ellepi a tengerfeneket, alig 12 mérföldre a partjainktól. Egyeztetni fogok az Igazságügyi Minisztériummal, hogy azok a társaságok, amelyek oda rakták le a hulladékukat annak idején, vajon még számonkérhetők-e. A probléma óriási, minden elérhető erőforrásra szükségünk lesz a megoldásához.”

Terrillék huszonhétezer, hordó méretű tárgyat azonosítottak egyértelműen a radarképeken, plusz még vagy százezer, hulladéknak látszó tárgyat, de jelezték, hogy a félig a tengerfenékbe ágyazódott tartályokat a kutatórobot valószínűleg észre sem tudta venni. Két hét alatt 145 négyzetkilométert fésültek át (140 futballpálya/óra tempóval), amíg az egyik robot dolgozott, addig a másikat töltötték, kalibrálták, valamint kinyerték belőle az adatokat.

A DDT-t egykor csodaszernek tekintették a rovarirtó szerek piacán, mert sikerrel védte meg a növényeket, illetve küzdött a malária ellen világszerte. Csakhogy a diklór-difenil-triklóretán lassan bomlik le, így az követően is szennyezi a környezetét, hogy elvégezte a „munkáját”. Magyarországon az 1960-as évek végén, az USA-ban 1972-ben tiltották be a használatát. A legnagyobb tengerentúli gyártó évtizedekig működött Los Angeles és Torrance határán, és mint az 1990-es években kiderült, szennyvízcsöveiken simán a tengerbe eresztették a hulladékukat, de a hordós megoldás akkor még nem kapott nagy figyelmet. És ez csak a DDT, amin kívül elég sok minden lehet a vízben, mert egyes cégek már az 1930-as évektől az óceánt használták szeméttelepnek.

Santa Catalina, a nyaralósziget:

YouTube video

(forrás: latimes.com, fotók: medium.com; latimes.com; townnews.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!