Úszófalu épül a Tisza-tónál

Az abádszalóki úszófaluban jelenleg az infrastruktúra és a partszakasz kiépítése zajlik, de két héten belül megkezdődik az első cölöpök leverése.

A vízhez közeli lakóegységek előnye, hogy az ember távol tudja magát tartani a stressztől, főleg, amikor a többség otthonról, home office-ban végzi a munkáját a járvány terjedése miatt. Nincs zaj- és fényszennyezettség, az építmények teljesen önfenntartók tudnak lenni, mondhatni ökoházak.

Mivel a lakóhajókat motoros meghajtással szerelik fel, az egyik kikötőből a másikba akár 5-10 kilométeren belül is lehet közlekedni. Ez a Tisza-tónál és a Dunakanyarban könnyebben megoldható, elektromotorral szerelt hajókkal pedig a Balatonnál is van erre lehetőség.

A tél miatt sem kell aggódni, hiszen a lakóhajókban az sem okoz károsodást, ha a befagynak a vízben, mert a hatótestet úgy építették meg, hogy a jég nem képes összeroppantani azt. Mivel négy évszakos ingatlanról van szó, télen is lakhatók, mert a fűtés megoldott bennük.

Tizenhét négy évszakos ház épül, amelyek mindegyike cölöpökön áll. Ezeken árvízkor fel tudnak úszni, annak levonulásakor pedig visszaülnek a cölöpökre, tehát százszázalékosan biztonságosak. Az ingatlanok négy méretben készülnek: 40, 48, 60, illetve 76 négyzetméteresek. Külsőre két típust különböztetnek meg, az ívelt tetős és a skandináv koncepciót.

Az abádszalóki úszófaluban jelenleg az infrastruktúra és a partszakasz kiépítése zajlik, de két héten belül megkezdődik az első cölöpök leverése is. A cél az, hogy az első ház szerkezete egy hónap múlva rákerüljön az oszlopokra, a tervek szerint pedig június 30-ig az első tíz épület elkészül – írta a turizmusonline.hu.

Tavalyi fejlesztés a Tisza-tónál: csak vízen megközelíthető kilátók a Békatutaj Egyesült projektjében.

Kikapcsolódási lehetőségek a tó körül: strand, madárrezervátum, Pákász tanösvény, Ökocentrum

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!