Nagy Bendegúz és Demjén Olivér nyerte az RS Feva Európa-kupáját

Három futammal búcsúztatta vasárnap a Balaton az RS Feva osztály Európa-kupáját, amely az idei év magyar bajnoksága is volt.

A mezőnyt kellemes észak-északnyugati irányú 10-12 csomós szél várta, de – ahogyan számítani lehetett rá – a pöffök időnként jóval nagyobb erővel érték el a Balatonfüred előtt tűzött pályát. Így trükkös, forgolódó, néha 16-18 csomós erősödésekkel tarkított szél tette próbára a mezőnyt. A párosok életkoruk és tapasztalataik függvényében kezelték a helyzetet, de többnyire ügyesen megoldották a borulásokat és folytatták a versenyt.

Az élen többnyire ugyanazok a hajók vitorláztak mint eddig, a BYC laseres párosa, Nagy Bendegúz és Demjén Olivér biztosan hozta a negyedik futamot. Az ötödikben addig nem látott csata bontakozott ki az első három helyért, amelyet végül érett vitorlázással, a befutó előtti kapu nyújtotta taktikai lehetőséget kihasználva a keszthelyi Tósoky Zsófi és Lukács Boglárka páros nyert egy cseh hajó és Nagy Bendegúzék előtt úgy, hogy a három hajó között talán egy hajóhossz volt a célvonalon.

A harmadik futam tette legjobban próbára a mezőnyt, mert a rajt után mintegy 10 percre 22-24 csomóra erősödött a szél. A legtöbb hajó számára a verseny itt a „túlélésért” folytatott harccá vált, míg Nagy Bendegúzék kiválóan alkalmazkodtak a körülményekhez, és egy félszakasznyi előnyt felépítve nyerték a futamot. Sok volt a borulás, de a gyerekek hősiesen folytatták a küzdelmet, és szinte mindenki célba ért.

„Összességében hat reális futamot sikerült tartani, ami a körülmények fényében jó eredmény. Az utolsó napon lemondtunk a napi negyedik futam lehetőségéről, mert a csapat már elkészült az erejével” – mondta Sipos Péter versenyvezető az eredményhirdetésen.

A megmérettetést néhány óvás is tarkította, többségüket a versenyrendezőség adta be azon hajók ellen, amelyek pályát tévesztettek. „A versenyzőknek az óvások nyújtotta lehetőségekkel is meg kell ismerkedniük, és azt hiszem, hogy sokat tanulhattak a tárgyalásokon” – vélte Náray Vilmos, az óvási bizottság elnöke.

Hat futam után a versenyt végül jelentős fölénnyel Nagy Bendegúzék nyerték Tósoky Zsófiék és egy cseh páros előtt, akik a bajnoki érmeket Holczhauser Andrástól, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárától vehették át. A klubsorrendben a BYC vitte el a pálmát a máriafürdői BMF VSE és a házigazda VGYE előtt. Díjat kapott a legjobb női páros (Tósoky Zsófia–Lukács Boglárka) és a legjobb vegyes csapat (Gondos Gergő–Tósoky Dorottya) is. A legtöbb tapsot pedig talán a legfiatalabb csapat, Szécsi Dorottya és Török Blanka kapták, akik hősiesen helyt álltak, és a vasárnapi körülmények között is vitorláztak.

(fotók: Mag Andrea)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!