Vitorlázó szamuráj
Az első ázsiai versenyző Siarisi Kodzsiro (Kojiro Shiraishi) volt, aki rajthoz állt a Vendée Globe-on. Az idén ismét indul a regattán, részben saját örömére, részben tisztelegve egykori mentora, Tada Juko (Yukoh Tada) emléke előtt.
Kodzsiro 1967. május 8-án született Kamakurában, és a mai napig ott él. Hajómérnöknek tanult a Misaki Egyetemen, de nem csak a motorok működését ismerte meg, halászati tudást is magára szedett: „Tanulmányi kirándulásunkon Hawaii-ra mentünk, egy halászhajó fedélzetén. Addig nem köthettünk ki, amíg tele nem töltöttük az összes tartályt. Három hónapunkba telt, mire begyűjtöttük az ötventonnányi tonhalat. Miután megérkeztünk, kaptunk három nap kimenőt, aztán irány visszafelé! Kemény és szigorú iskola volt, az formált azzá az emberré, ami ma vagyok.”
– Mikor és milyen volt az első vitorláskalandod?
– Tizenhét évesen Tada Jukóval, azon a hajón, amely megnyerte a BOC Challenge-et. Hős volt a szememben, megtisztelve éreztem magam, hogy vele vitorlázhatok. Ő volt az első japán, aki Föld körüli vitorlásversenyt nyert. Mindenképp találkozni akartam vele, megkérdezni tőle, hogyan készült fel egy ekkora kihívásra. A tokiói vasútállomáson egy telefonkönyvben megtaláltam a számát, folyton hívtam, de sokáig nem vette fel. Aztán egyszer hajnali négykor beleszólt a kagylóba, amin eléggé meglepődtem. Kiderült, hogy taxisofőr volt, olyankor ért haza. Azért dolgozott, hogy legyen pénze arra, amit szeret: a vitorlázásra.
– Mikor és miért döntöttél az óceáni vitorlázás mellett?
– Szerintem ez remek módja annak, hogy az ember beutazza a világot és barátokra tegyen szert.
– Pontosan mikor került ez a középpontba nálad?
– Tizenhét évesen, amikor a mentorom lényegében a szemem láttára nyerte meg a BOC Challenge-et. Akkor rájöttem, hogy körbe lehet vitorlázni a Földet – ez a lehetőség korábban eszembe sem jutott.
– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– A legutóbbi Vendée Globe-ra, ahol az indulásommal én lettem az első ázsiai résztvevő. Nagyszerű dolognak érzem, hogy én mutathattam be ezt a versenyt a japánoknak. (Sajnos Kojiro akkor – árboctörés miatt – kiállni kényszerült – a szerk.)
– Mi a legnagyobb erősséged?
– Hogy mindig mosolygok. Nem mindig könnyű, de igyekszem. Úgy tapasztalom, hogy ragadós, és az emberek azok köré gyűlnek, akik sokat mosolyognak.
– Mi a gyengeséged?
– A tengeribetegség. Harmincévnyi vitorlázás után sem tudom, miként lehetne legyőzni. Ha bárkinek van jó ötlete, szívesen fogadom.
– Milyen állat lennél?
– Orka. Azok mindig mosolyognak, fontos számukra a család és lazán járkálnak óceánról óceánra.
– Növény?
– Bambusz: magasra nő és egyenesen tartja magát.
– Film?
– Forrest Gump. Sosem szabad feladni és meg kell maradni ártatlannak.
– Zene?
– Klasszikus. Vízként folyni keresztül az óceánon.
– Kedvenc színed?
– Kék. Mint a szemem. És mint az óceán.
– Mi tesz igazán boldoggá?
– Ha a barátaim körében élvezhetem az életet.
– Ki a hősöd?
– Nem kérdés: Tada Juko, az ő szelleme mindig velem van.
– Kedvenc mondásod?
– Légy víz, úgy áramolj, mint ő.
– Ha nem óceáni vitorlázó lennél, akkor micsoda?
– Profi golfos! Úgy sejtem, van hozzá némi tehetségem, ha fiatalon abba kezdtem volna bele, egész jó lehettem volna.
– Milyen tervekkel vágsz neki a 2020-as Vendée Globe-nak?
– Célba akarok érni.
– Azon kívül, hogy a hajód esetleg megsérül, milyen gyengeséged van, ami megállíthat a célod elérésében?
– Nem érzem gyengeségnek, de sem angolul, sem franciául nem beszélek. Amit igen, az a már említett tengeribetegség, de azon néhány napnyi hajózás után erőt veszek.
– Titkos fegyvered?
– A zen. Ne kérdezd, hogyan, egyszerűen az vagyok, ami.
– Mikor neveznéd sikeresnek a Vendée Globe-kalandodat?
– Ha célba érnék, és a csapatom tagjaival meg a támogatóimmal koccinthatnék.
– Mit tartasz fontosnak megosztani a versennyel kapcsolatban?
– Meg akarom mutatni az ázsiai embereknek, hogy mennyire gyönyörű ez a verseny. És persze azt is, hogy sosem szabad feladni.
– Írd le három szóban, szerinted milyen a Vendée Globe.
– Nagy, izgalmas, evilági.
– Három, számodra fontos pillanat a versennyel kapcsolatban?
– Alain Gautier első Vendée Globe-ja. Az ébresztette fel bennem a földkerülés vágyát, én akartam lenni a legfiatalabb, aki ezt megtette. Ellen MacArthur nagyszerű versenye. Valószínűleg nem csak engem lepett meg, hogy egy törékenynek tűnő, alacsony hölgy milyen keményen (és eredményesen) küzdött a híres és tapasztalt vitorlázók ellen. Akkor felcsillant a remény, hogy nem csak a férfiaké a regatta. És az indulás a kikötőből a saját Vendée Globe-omon. Éreztem az emberek felől áradó energiát. Nehéz szavakkal leírni, de minden japán szurkolónak könny csillogott a szemében.
– Ki inspirál?
– Tada Juko és az ő ragadós mosolya.
– Mi az, ami nélkül nem indulnál neki?
– Van egy kis oltár a hajómban.
