Kiváló idő, nagyszerű verseny Agárdon

Kiváló körülmények között sikerült megrendezni az összes tervezett futamot a Majthényi Zsombor Emlékversenyen, Agárdon. Napsütés, 5–13 csomós szél, korrekt futamok, sportszerű versenyzők.

Rekordmezőny, 180 egység nevezett a ranglistaversenyre, közülük 116 hajó az Optimist osztályban. Mellettük 10 hajó indult 420-ben, a Laser 4.7 mezőnye 30, a Laser Radiálé pedig 24 egységből állt. Az első nap rövid halasztással indult, majd mintegy félórás várakozás után vízre ment a mezőny és 6-7 csomós délkeletiben kezdődött a verseny. Az első rajtokat szinte minden osztályban vissza kellett lőni, később aztán a fekete zászló megfékezte a mezőnyöket. A szél fokozatosan fordult délire, a rendezőség így minden futam előtt igazított a pályán, sőt a rajtvonalat szinte minden osztály rajtja előtt korrigálni kellett. A szél végig nagyon trükkös volt, tipikus velencei-tavi furfangok közepett ment az első két futam, s csak a harmadik futamra stabilizálódott kissé és meg is erősödött.


A második nap délután egy órára várt nyugati bríz menetrendszerűen meg is érkezett és három nagyszerű futamot sikreült rendezni. Ezen a napon sokkal stabilabb volt a szél, csökkent a visszahívott rajtok száma is, egyre fegyelmezettebben rajtoltak a mezőnyök, bár néhány UFD-s és BFD-s büntetés erre a napra is esett. A zárónapon mire mindenki kiért és felállt a pálya is, 8-10, sőt később 12 csomót is elérő délnyugati-nyugati szélben rajtolhattak, majd körözhettek a versenyzők. Napsütésben zajlottak a futamok és a hetedik futam közepétől a 420-as mezőny Oscar lobogó alatt vitorlázhatott, azaz pumpálhattak, ami belefért.


A 420-as osztályban a THE-YKA csapata, Vida Péter és Fehérvári László nyert, Laser Radialban Bednár András, a Balatoni Yacht Club vitorlázója lett a győztes. A kisebbik Laser osztályban, a 4.7-esben Kovács Attila, az MVM versenyzője végzett az első helyen, az Optimist osztály versenyét pedig Szabó Roni Oszkár nyerte. A részletes eredmények megtalálhatók ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!