Elektromos Maserati: a Tridente motoros jacht
A Hodgdon Yachts Maserati Tridente karbonból épült, az esztétikája szemet gyönyörködtető, a végsebessége 40 csomó.
A Maserati Tridente teljesen elektromos, „rohangálós” motorcsónak. A Hodgdon Yachts szénszálból építi, a meghajtását a Vita Power biztosítja. A Tridente villanymotorja képes 600 lóerőnyi teljesítmény leadására, ami 25 csomós utazósebességet és 40 csomós végsebességet jelent. Mindezt a hajó 252 kilowattórás lítiumion-akkumulátora teszi lehetővé, amely egy óra alatt tölthető fel egyenárammal. Tökéletes megoldás azok számára, akik teljesen elektromos vízi utazásra vágynak, szinte hangtalanul suhanva, elegáns módon.

Jól mutatja a projekt fontosságát, hogy a Hodgdon Yachts kifejezetten büszke a Maserati és a Vita Power együttműködésében való részvételre, amelynek eredményeként megszületett a Tridente, egy teljesen elektromos luxusmotorcsónak. 10,5 méter hosszú, arra tervezték, hogy tavakon és tengerparti útvonalakon használják, nappal. Befogadóképessége nyolc fő. Audrey Hodgdon, a Hodgdon Yachts ügyvezető igazgatója: „Ez az első teljesen elektromos hajó, amit építettünk, és örülünk, hogy részt vehettünk a projektben. Cégünk története több mint 200 évvel ezelőtt kezdődött, és izgalmas, hogy a villamos átállás révén biztosan folytatódik, és közben nem a múltba révedünk, hanem a jövőbe tekintünk.”

(forrás: yachtingmagazine.com, fotók: hodgdonyachts.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!





