A tengeri mentés fejlődése

A mai technológiai megoldások lehetővé teszik, hogy a mentőegységekhez a korábbinál rövidebb idő alatt jussanak el a vészhívások, azok minél több információt tartalmazzanak, hogy aztán a mentés a lehető leghatékonyabb legyen.

Bő negyven éve jelentek meg az olyan szolgáltatók, amelyek a bajba, de nem életveszélybe került hajósoknak igyekeztek segíteni, ezzel jelentős terhet véve le a parti őrségek válláról. Az eltelt időben több millió mozgásképtelen hajót húztak ki szorult helyzetéből, ezzel az állami szervek erőforrásait az komoly vészhelyzetekre lehetett koncentrálni.

Kezdetben magas rádiótornyokat telepítettek a partra, hogy fogadják a megrekedt hajósok VHF-hívásait. Aki ezek hatósugarán kívül került bajba, annak adását a parti őrség továbbította a kezdetleges központokba. A 2005-ben beüzemelt internetalapú rádiók aztán lehetővé tették a parti VHF-állomások számára, hogy a hajósok mobiltelefonjaihoz kapcsolódjanak. Ennek folyományaként – és a mobiltelefonok széles körű elterjedésének következtében – a segélykérések egyre nagyobb része érkezett az alternatív csatornán, míg végül az utóbbi többségbe került. Ezzel együtt a cégek nem győzik hangsúlyozni, hogy a 16-os VHF-csatorna még mindig a leggyorsabb elérési módja a legközelebbi mentőcsapatnak.

1982 nyaráig az EPIRB-k jelzését csak felülről lehetett érzékelni, így csupán a repülőképek jöhettek szóba, és az így kapott pozíció is csak durva helyzetbecslést adott. 1984-re megszaporodott a műholdak száma, 1987-ben megjelentek a 406 MHz-es EPIRB-k, amik már kifinomultabb helymeghatározási képességekkel voltak ellátva. A kisebb, személyi vészjelzők (PLB-k) pedig a tulajdonosról is tartalmaztak információkat. 1997-től az integrált GPS-vevők precíz, azonnali helymeghatározáshoz megfelelő jelet sugároznak.
1982-ben és 1983-ban három, összesen 374 emberéletet követelő tragédia két fejlesztést is hozott a hajózás biztonsága szempontjából. Nem sokkal az után, hogy egy kereskedelmi utasszállító repülőgépet lelőttek, mert belépett a szovjet légtérbe, Ronald Reagan elnök 1983 szeptemberében engedélyezte az eredetileg katonai célokra szánt GPS polgári felhasználását. Egy másik kereskedelmirepülőgép-baleset (a gép a befagyott Potomac folyóba zuhant) és egy 605 méteres hajó (a Cheasapeake-öbölben, mindössze 48 kilométerre a parttól) elsüllyedése világossá tette az amerikai hivatalos szervek számára, hogy a parti őrségnek bizonyos bevetésekhez kiképzett vízi mentőkre van szüksége. A kongresszus végül jóváhagyta az ehhez szükséges költségvetést, a programban a helikopteres egységek több mint 100 ezer életet mentettek meg 2002 óta.

A navigációs kijelzők komoly segítséget jelentenek a hajósoknak, hogy elkerüljék a homokpadokat (is), az első chartplotter 1985-ben jelent meg, és mára odáig fejlődött a technika, hogy ezek az eszközök egyszerűsítik a segélykéréseket. Ha megvan a pórul járt hajó pozíciója, hamar kalkulálható a mentőegység érkezési ideje, amiről a segítségre váró értesítést kap.

Ahol segélykérési célra fejlesztettek okostelefon-alkalmazást, ott már-már automatikusan kérhető segítség, hiszen egy gombbal lehet hívást kezdeményezni a diszpécserközpont felé. Az alkalmazás pontos pozícióadatokat kommunikál a mentőegységeknek (vagy bárkinek, akinek a készülék tulajdonosa elküldi azokat).

Más alkalmazások is hasznosak lehetnek, néha a Google Earth is elég egy alternatív (zátonyoktól mentes) útvonal megtervezéséhez, egy Navionics pedig már magasabb szintet képvisel. A MarineTraffic és az AIS bevetésével a pórul járt hajósok könnyen be tudják azonosítani a közelben tartózkodó kereskedelmi hajókat, és esetleg tőlük is tudnak segítséget kérni.

(Cikkünk az Aqua Magazin 166. számában olvasható teljes terjedelmében. Keresse a kiemelt újságárusoknál és a benzinkutakon! És fizessen elő rá, hogy a jövőben se maradjon le exkluzív tartalmainkról!)