Kalandos sztorik a Titanic túlélőiről

Az ezerötszáz ember halálával járó tengeri katasztrófáról az elmúlt száz évben rengeteg történet kelt már szárnyra, de vannak olyan sztorik is, amelyekről eddig nem sokat beszéltek.

Katherine Gilnagh a hajó süllyedésének kezdetén épp a fülkéjében aludt. Szerencsére rátaláltak, és időben felébresztették, majd a mentőcsónakok felé irányították, ahol a vele egy csónakban ülőknek elmondták, hogy evezzenek a legközelebbi hajó felé. Katherine korábban sosem utazott óceánjárón, így arra gondolt, hogy bizonyára ez a dolgok rendje. Végignézte az emberek vízből való mentését és a hajó elsüllyedését, de még mindig nem derengett neki, hogy talán nincs minden rendben: „Egyáltalán nem fogtam fel, hogy milyen komoly baj történt, egészen addig, amíg nem jutottam el ebbe az országba” – mondta egy negyvenöt évvel később az Egyesült Államokban készült interjúban.

Katherine Gilnagh

A színésznő Dorothy Gibson New York-i menedzseréhez tartott, amikor a hajót elérte a végzete. Túlélte a katasztrófát, majd Amerikában partot érve azonnal folytatta az útját az iroda felé, ahol meggyőzte a menedzserét, hogy ez a katasztrófatörténet élete lehetősége, és mindenképp filmet kell belőle készítenie.
Ötletét nem utasították el, így halál közeli élményeiből néhány nap alatt megírta a forgatókönyvet, 29 nappal a hajó elsüllyedése után pedig bemutatkozott a film, a főszerepben természetesen Gibsonnal, aki az élethűség kedvéért ugyanazt a ruhát viselte, amit azon a sokak számára végzetes éjszakán.

Dorothy Gibson

Charles Joughin a hajón szolgáló pékek egyikeként jól tudta, hogy ő csak az utasok megmentése után kerülhet sorra, így szinte kizárt, hogy túléli a hajó hullámsírba merülését. Egy ideig segítette csónakba szállni a gazdagokat, és ételcsomagokat nyújtott át nekik, majd visszament a kabinjába, és annyi whiskyt tömött magába, amennyi csak belefért, majd várta a halált. Egyszer csak a magasba emelkedő hajótest csúcsán találta magát, ahonnan a Titanic teljes elmerülésekor a jeges vízbe ugrott. Három órát töltött a hideg vízben, mielőtt megmentették. Az elfogyasztott alkoholmennyiség nélkül esélye sem lett volna, hiszen halálra fagyott volna.

Charles Joughin

A hajón utazó egyetlen japánt, Hoszonót Maszabumi a japán közlekedési minisztérium küldte Oroszországba, hogy tanulmányozza a földrésznyi ország vasúti hálózatát. A visszaútba a férfi több angliai megállót is beiktatott, és úgy gondolta, hogy részt vesz a Titanic első útján, majd Amerikából tér haza. A hajó süllyedésekor a férfinak természetesen esze ágában sem volt feláldozni a saját életét azért, hogy megmentsen másokat, így megkönnyebbült, amikor meglátta az első, mentőcsónakba ugró férfit. Ő is követte a példáját, de a főnökei, illetve a japán sajtó ezt később nem igazán honorálták. Hoszonót gyávának nevezték, aki elárulta a szamurájok önfeláldozó szellemét, és még a munkahelyéről is kirúgták.

Hoszono Maszabumi

H. G. Lowe az utasok megmentésében segédkezett, amikor úgy látta, hogy egy izmos, sálat és szoknyát viselő nő lép be az egyik hajóba. Jobban megnézve felismerte, hogy valójában egy férfiról van szó, aki nőnek álcázta magát, hogy előbb hagyhassa el a süllyedő hajót. A cseles menekülőnek később a személyazonossága is kiderült, ám Daniel Buckley történetében egyáltalán nem esik szó szoknyáról. A sálat viszont nem tagadta – írta a 24.hu.

Daniel Buckley