Viharok és tiltás – OSTAR 1968

Ebben az évben vált igazán nemzetközivé a regatta, az addigi brit és francia résztvevők mellé megérkeztek Svédország, Németország, az USA és a Dél-afrikai Köztársaság képviselői. Összesen harmincöten jelezték indulási szándékukat.

A regisztráltak között természetesen ott volt Eric Tabarly, az 1964-es győztes, az első női induló (Edith Baumann, Nyugat-Németország, Koala III). Sajnos ők ketten hamar kiestek, Tabarly az első hét végén kényszerült kiállni, Edith Baumannt az Azori-szigetek közelében kellett kimenteni. Hasonlóan szerencsétlenül járt a francia Joan de Kat, akinek szlúpja (Yaksha) összetört.

Vihar és hiba
Abban az évben az OSTAR megmutatta, milyen kemény verseny tud lenni: az Atlanti-óceán északi felét uraló alacsony nyomású zónában 60 csomós szél fújt. Sokan át is álltak a túlélésre: csak viharfockkal hajózva igyekeztek átvészelni a legrosszabb periódust. Egyvalaki tudott magának előnyt kovácsolni a helyzetből, kiaknázva a szabályok adta lehetőséget (illetve ezt, hogy az nem tiltott bizonyos dolgokat), méghozzá az útvonaltervezést. Akkoriban úgy tartották, hogy az nem működik szólóvitorlázók esetében, de Geoffrey Williams (Sir Thomas Lipton nevű vitorlásával) másképp gondolta. Bár a VHF-rádiója irgalmatlanul nehéz volt, lehetővé tette a kapcsolattartást egy bracknelli meteorológussal. A szakértő ősszámítógépén lefuttatta az időjárási modelleket, és figyelmeztette Williamst a viharra, aki markánsan északra húzva elkerülte a legkeményebb részeket, körülbelül 300 tengeri mérföldes előnyre téve szert.

A célhoz közeledve kihagyta az utolsó pályajelet, nem kerülte meg a Nantucket világítóhajót, de 25 nap, 20 óra, 33 perces idejével így is győztesnek hirdették ki: a Nantucket Light az utolsó pillanatban került be a pályajelek közé, a kormányosi értekezleten beszéltek róla, írásban azonban nem adták ki a módosítást. A mezőny sportszerűségére jellemző, hogy senki sem adott be óvást Williams ellen. Az időjárási előrejelzésen alapuló útvonaltervezést mindenesetre onnantól tiltólistára tették.

Új korszak hajnala
Míg 1960-ban mindössze egy többtestű nevezett (de aztán nem tudott elindulni), 1964-ben pedig már három, 1968-ban tizenhárom (igaz, végül csak öt teljesítette a pályát), köztük Eric Tabarly monstruma, a 20 méteres Pen Duick IV. Ám az 1968. májusi franciaországi helyzet miatt 1964 győztese csak mértékkel tudta felkészíteni a hajóját. A többtestűek között a Cheers nevű proa érte el a legjobb eredményt, Tom Follett harmadik lett vele a tizennyolc célba érő között.

(forrás: rwyc.org, fotók: sailing.co.za, cheersdicknewick.com, rwyc.org)