Tomai Balázs – Szólósikerek után csapatdiadalok

Tomai Balázs, alias Pufi bronzérmet szerzett a J24-es Európa-bajnokságon, de szóba került a Jó tanuló, jó sportoló címe és természetesen az is, hogy miként nem lett olimpikon.

Aqua: Mikor dőlt el, hogy komolyabban ráfekszel a sportágra?
Egzakt pont nem volt. Tizenhat éves voltam, amikor beültem Laserbe, ami akkor már olimpiai szám volt. Először Siklóban lettem magyar bajnok, mivel a Laser márkavédett volt, a Sikló számított az elterjedtebb hazai változatának. Egy ideig külön futott a két bajnokság, a Laser és a Sikló. Laser Radialban 2005-ben vettem részt először Európa-bajnokságon, élsportszerűen pedig onnantól vitorláztam, amikor a pekingi olimpia előtt lehetőségem nyílt Berecz Zsombival szövetségi támogatással utazni és részt venni a játékokat megelőző felkészülési programjában. Sigmond András, alias Giba volt a szövetségi kapitány, és Peking után megalakult egy négyfős válogatott, így jártunk a világkupákra.

Aqua: Az első nemzetközi sikeredett azonban nem Laserben érted el.
A Devoti One hajóosztály Európa-bajnokságán nyertem ezüstérmet 2012-ben, akkor már a Műszaki Egyetemre jártam építőmérnöki karra. Beadtam a pályázatom a Jó tanuló, jó sportoló címre, és el is nyertem. A diplomámat ugyanakkor csak 2014-ben szereztem meg, mivel a vitorlázás előrébb való volt számomra – ahogy lediplomáztam januárban, másnap már utaztam is Miamiba világkupaversenyre. 2016-ban összejött az Európa-bajnoki cím, aztán nem hivatalos világbajnoki címet is nyertem, amikor 2017-ben Balatonfüreden rendezték a Gold Cupot.

Aqua: Aztán jött a 2015-ös világbajnokság, ahol kvótát szereztél, mégsem te utaztál az olimpiára. Hogy élted meg ezt?
A 2015-ös vb-n szereztem meg az olimpiai indulási jogot, tulajdonképpen egy futamgyőzelemmel, amivel bekerültem az aranycsoportba, és ezzel eldőlt, hogy enyém lesz az egyik kvóta. A barátaim mondták is, hogy jöjjek haza, mi dolgom van még ott… Egy versenysportbizottsági ülésen fektették le a válogatózás szabályait, e szerint válogatóra akkor került volna sor, ha ketten futnak szinten belül. Az elnökség elé azonban már nem ezzel a megfogalmazással került a javaslat. Nyertek az akkori érdekek, kiírták a válogatót, holott más nem volt szinten belül, és ebből nem én jöttem ki győztesen, mivel akkor gerincsérvvel is bajlódtam. De mindenképpen azt terveztem, hogy az olimpia után abbahagyom az élsportot, mert abból nálunk nem nagyon lehetett megélni akkoriban. Fiatalon persze nagyon jó, lehet sokat utazni, fejlődni, de aztán eljön az idő, amikor más lesz a prioritás, és a vitorlázó élsport nem egy családbarát életmód. Mivel nem jutottam ki az olimpiára, könnyebben hoztam meg a döntést, azóta nem ültem Laserben. 2016-ban még elmentem a Wild Joe-val a máltai Rolex Middle Sea Race-re, aztán novembertől elkezdtem dolgozni építőmérnökként, és rögtön egy stadionépítésbe csöppentem bele Székesfehérváron.

Aqua: Azért a munka mellett megmaradt a vitorlázás?
Igen, minden szabadidőmben vitorláztam, az első egy-két évben munka után azonnal mentem például Füredre. A Csoltó Ákos vezette Melges 24 csapattal azóta is évi 4-6 külföldi versenyen indulunk. J24-ben pedig 2017-től versenyzek, ebben az osztályban az ob-n, az Eb-n és a vb-n veszünk részt, ha elérhető, illetve mindenkinek megfelelő az időpont a csapatból – itt a Principessa Yacht Klub és Németh Péter támogatásával tudunk rajthoz állni a versenyeken. Porto Cervóból úgy tértünk haza, hogy 48 egység között sikerült bronzérmet szereznünk az Európa-bajnokságon. A három nap alatt tíz futamot rendeztek, az elsőt meg is nyertük, és vezettünk az első nap után. A második napi erős szeles versenyek nekünk nem feküdtek annyira, visszaestünk negyediknek, de a harmadik napon sikerült felkapaszkodni a dobogóra. Én voltam a kormányos, a csapat tagjai pedig a hajóban hátulról előre: Nagy Gábor, Sarina Róbert, Horváth Áron és Szabó Péter.

Aqua: Ennél is nagyobb siker azonban az SSL Gold Cup, hiszen te is tagja voltál a világbajnok csapatnak!
Amikor Berecz Zsombit felkérték a csapat kialakítására, még a Covid előtt, szigorú szabályrendszert találtak ki, hogy a tíz főből 6-7-nek a világranglistáról kell bekerülnie. Engem beválasztottak az első, kapitány által kijelölt csapattagok körébe, a végső 14 fős keret csak a Gold Cup előtt pár héttel alakult ki véglegesen. Három-négy éves felkészülés volt a hátunk mögött, beleszámolva a verseny kétszeri halasztását. Ez idő alatt voltunk kétszer Svájcban is edzeni. Így érkeztünk el a tavalyi világbajnokságig, amire úgy mentem ki, hogy egy hetet tudok vállalni, mivel akkor volt öthetes a kisfiam, és így is nehezen hagytam itthon a családot. Haza is jöttem az első hét után, aztán amikor a csapat továbbjutott, kérték, hogy menjek vissza a harmadik hétre. A feleségem azt mondta, hogy ilyen csak egyszer van az életben, úgyhogy a család támogatta a visszautazásomat. Mindig hálás leszek neki, hogy ilyen megértő a vitorlázásommal kapcsolatban. Utólag azt mondom, nagyon szörnyű lett volna, ha nem megyek vissza, és kimaradok a végjátékból és a siker megéléséből.

Ambrus Gábor

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 164. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)