Santiago Raúl Lange – A vitorlázás a mindene

Hatszoros olimpikon, négyszeres világbajnok, VOR- és Amerika Kupa-versenyző, négy gyermek édesapja Santiago Raúl Lange (Santi), Argentína legeredményesebb katamaránvitorlázója.

Aqua: 2016-ban Nacra 17 katamaránnal olimpiai bajnokok lettetek. Mesélsz nekünk egy kicsit az olimpiai felkészülésről és a hozzá kapcsolódó kihívásokról?

Santiago Raúl Lange: Cecilia, aki a Nacra 17-esen a társam, hosszú ideig vitorlázott a Laser Radial osztályban, sőt a 2012-es olimpián is részt vett. Ezután álltunk össze a 2016-os játékokhoz a Nacra 17 katamaránosztályban. Sajnos az olimpiai felkészülésünket egy nem várt esemény szakította félbe, mivel 2015-ben tüdőrákot diagnosztizáltak rajtam.

Őrülten nehéz időszak volt, emlékszem, többször sírtam is és feltettem magamnak a kérdést, hogy miért pont én. Majd rájöttem, hogy nem szabad a válaszon túl sokat agyalnom, így inkább a következő feladatra fókuszáltam. A műtét után szerencsére gyorsan felépültem, és ez hatalmas energiát mozgósított bennem a céljaim eléréséhez. Minél hamarabb hajóra akartam szállni. Persze őrült időszak volt, a műtét után szinte már másnap hívtam a fizioterapeutát, hogy segítsen a felkészülésben. A műtétet követő ötödik napon elhagytam a kórházat, és már aznap 5 km-t sétáltam, majd jöhetett a biciklizés is. Egy hónappal később visszamentem Argentínába.

Az olimpiai felkészülés során minden versenyen stabilan tudtunk vitorlázni, amely fantasztikus volt és „érzelmi aranyérmet” jelentett számukra. Majd a 2016-os olimpián az igazi aranyérem megszerzése a Nacra 17 osztályban hihetetlen eredménynek tűnt. Hiszen kevesebb mint egy évvel a tüdőm egy részét eltávolító műtét után sikerült a dobogó tetejére állnunk. A távolból visszatekintve elmondható, hogy mára csodálatos emlékké alakult a valóságban igazi őrült időszak.

Az olimpiai elsőség után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk tovább együtt, és egy újabb négyéves felkészülési időszak veszi kezdetét, a cél Tokió! A formánk nem esett vissza, mert a világbajnokságon 2018-ban is a harmadik helyet sikerült megszerezni. A fő fókusz továbbra is az olimpia, nekem ez ad erőt, és szeretem a felkészülési időszakot.

Aqua: Vannak speciális elemei a felkészüléseteknek?
S. R. L.: 1993 óta együtt dolgozunk egy jógaoktatóval, aki inkább coach, mint egy sima oktató. Vele közösen alakítottuk ki a felkészülési rendszerünket. A célunk, hogy mentálisan és fizikálisan is képesek legyünk fókuszálni, mindemellett élvezni is a versenyvitorlázást. Ezek apró rituálék a regatták előtt, de igazából minden napra van egy apróbb egyedi rituálé, nem csak a versenyek előtti alkalmakra.

Amikor gyerekek voltunk, még a táplálkozásra sem figyeltünk oda. Csak rengeteget mozogtunk, sok időt töltöttünk vízen szendvics és minden egyéb táplálék nélkül. Estére persze fel is faltunk mindent, amit elénk tettek. Napjainkban már jobban odafigyelek a táplálkozásra. Persze a koromból adódóan is egyre fontosabb a megfelelő táplálkozás, nem csak a versenyzés szempontjából.

A vitorlázás a legcsodálatosabb sport, játszunk a széllel, a hullámokkal, közben pedig az időjárás tanít minket. Eleinte csak arra összpontosítasz, hogy versenyezz, hogy nyerj, de egy idő után megtanulod megfigyelni és használni, előnyödre fordítani a körülötted levő külső jeleket.

Aqua: Hat olimpia hosszú idő. Lett közben kedvenc hajóosztályod?
S. R. L.: Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy már hat olimpián vettem részt, és mindig más hajóval. Volt alattam egytestű, Laser és Soling. Majd jöttek a többtestűek. Az első olyan olimpia, amikor Tornado katamaránnal versenyezetünk azért volt érdekes, mert azon még nem volt genakker, és csak egy trapéz jutott rá. Ezt követő olimpiai játékokra szereltek rá még egy trapézt és persze bőszeles vitorlát is kapott. A későbbiekben előkerült a karbonárbóc, a bárka folyamatosan fejlődött, mi pedig mindig tanultuk kezelni. A komolyabb változást a Nacra megjelenésével párhuzamosan a foiling üzemmód jelentette, amely az AC45-ös katamaránokon csúcsosodott ki. Fantasztikus érzés volt ezekkel szárnyalni, örülten gyorsak, hihetetlenül élveztem őket.

De nem feledkezzünk meg a VOR hajókról sem. Szerencsésnek érzem magam, hogy két alkalommal is részt vehettem a Volvo Ocean Race földkerülő versenyen. Ezek fedélzetén kihívást jelent minden pillanat, sosem tudhatod, mi vár rád a következő hullám után. Megesik, hogy több ezer mérföldre vagy a legközelebbi szárazföldtől, és pillanatok alatt változik meg körülötted az időjárás. Iszonyatos nagy nyomás van a vitorlázókon, olykor közel 40 napig csak a hajó és legénysége küzd az elemekkel, se part, se pihenő nincs – mentálisan a legmagasabb szintű felkészültséget igényli, miközben elszigetelten éltek egy rohanógépen. Lássuk be, ezek nem hétköznapi kihívások.

Úgy gondolom, hogy a sportnak – az osztályok vonatkozásában – stabilitásra van szüksége. Nem tesz jót ez a folyamatos változás. Nem tudjuk a régi hajóinkat odaadni a fiataloknak és vele együtt a tudásunkat sem. Így nem látjuk, hogy ők mit tudnak kihozni ebből. Persze nekünk jó a csere, mert mi már felépítettük magunkban a vitorlázás struktúráját. Nagyobb erőfeszítéssel jár a fiatalokat e sport felé irányítani vagy itt tartani, ha folyamatosan változtatnak. És ott vannak még a közvetítések. A legtöbben csak a végeredményt látják, hogy kaptál érmet vagy sem, de nem látják magát a versenyt. Szóvak ezeket a területeken lenne még hova fejlődni.

Sokan úgy tanulják, hogy a vitorlázás inkább stratégiai és technikai játék, nekem inkább matematikai és statisztikai kaland. De igazából művészet. A szél komoly kihívás, olyan, mint egy igazi művész, tele van kihívással, változással. Az igazán gyors hajóknál ezért szerintem a legfontosabb, hogy tudj olvasni a szélből. Tudsz-e olyan gyorsan gondolkodni, hogy verseny közben még gyorsabban olvass a szélből, közben persze egyszerre értelmezd a felhőket, a vízen a hullámokat és fejben tudd, hogy ezeket mind a szél rajzolja neked. Ezt nem lehet tanítani, ez benned kell, hogy éljen Persze a meteorológusok segíthetnek, de a vitorlázás művészete a te kapcsolatod a széllel.

Nagy R Attila és Kóczián Rita

(Interjúnk teljes terjedelmében elolvasható az Aqua Magazin 147. számában.)