Mi lesz a balatoni illemhelyekkel?

2021. augusztus 26.
Címkék :

A balatoni illemhelyek ingyenesség tételéről szakmai vita bontakozott ki. Kérdés, hogy az emberi tevékenység mennyiben befolyásolja a víz algásodását.

A korábban megjelent cikkek egy része kiforgatta, illetve nem jól értelmezte a nyilvánossá tett közleményt a Balatonba jutó emberi vizelettel kapcsolatban – nyilatkozta dr. Boros Gergely, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, hangsúlyozva, hogy a saját véleményét mondja el. (Az alaphír az volt, hogy a Balatoni Szövetség elnöke vízminőség-védelmi okokból állami támogatást kért a Balaton-parti illemhelyek ingyenessé tételéhez).

„Az emberi vizelettel a Balatonba kerülő tápanyagterhelés nem olyan mértékű, ami alapvetően befolyásolhatná a tó algásodását. Tehát részben félrevezetők voltak azok a cikkek, amelyek címében azt sugallták, hogy emiatt szaporodnak túl időnként az algák” – szögezte le a kutató. A tó befolyó vizeiből, valamint a városias és mezőgazdasági területekről nagyságrenddel több foszfor kerül a Balatonba, mint amit a fürdőzők esetlegesen közvetlenül beleürítenek. Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a kisebb terhelő forrásokat, amelyeket lehetőség szerint fel kell számolni vagy tovább kell csökkenteni.

Ami a közegészségügyi vonatkozásokat illeti: az egészséges ember vizelete steril, nem tartalmaz baktériumokat – szemben a széklettel –, de a beteg emberekre ez már nem igaz – hangsúlyozta dr. Boros Gergely. További problémát jelenthet, hogy a vizelettel különböző gyógyszer- és egyéb szermaradványok kerülhetnek közvetlenül a Balatonba, amelyeknek a vízi élővilágra gyakorolt hosszabb távú kedvezőtlen hatásait több tudományos vizsgálat igazolta. „Reménykedem abban, hogy a nyilvános mosdók alapvető állampolgári jogon, ingyenesen használhatók lesznek. Ha sikerül egy lépést tenni ebbe az irányba, akkor már nem volt hiábavaló a mostani hírverés. Mindenkit arra kérek, hogy kerülje a természetes vizeink szennyezését ” – fogalmazott a kutató.

Dr. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít. Az üdülőrégió vendégéjszakáinak számából kiindulva úgy becsülik, hogy évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel. Ez a tó teljes terheléséhez képest nem olyan sok, hiszen csak a Zalából körülbelül 25 tonna érkezik évente a tóba, ahhoz képest viszont sok, hogy nagyon drága beavatkozások árán sem sikerült évi 8-10 tonnával csökkenteni a kívülről érkező foszfor mennyiségét – közölte. A Balatonnál már azzal hozzájárulhat bárki a természet védelméhez, ha mindig a mosdót használja – mondta a kutató.

(hirbalaton.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!