Kikötő Balatonföldváron: „Ez már ott marad, együtt kell élnünk vele.”

Vitorláskikötő épül a balatonföldvári Nyugati strandon. A beruházást ellenző Mosolygó Balatonföldvárért Egyesületet hosszú ideig vezető Herényi Károly tavaly szeptemberben közölte: megegyezett a kikötőt építő Balabo Kft.-vel, hogy a strandkikötőt a továbbiakban nem támadják.

magyarnarancs.hu: A fideszes polgármester emberének tartják, árulózzák. Hogy bírja?
Herényi Károly: Jól érzem magam, talán sohasem voltam ennél jobban, és harag sincs bennem egykori társaim iránt. Boldoggá nem tesz, hogy árulóznak, de áldozatnak tekintem őket, a mai magyarországi közállapotok, ha úgy tetszik, az Orbán-rendszer áldozatának. Közéletünk gyűlölettel telített, a közbeszéd stílusa normális országban elképzelhetetlen lenne, a karaktergyilkosság immár leért kisvárosi, balatonföldvári szintre is.

magyarnarancs.hu: Úgy érti, karaktergyilkosság áldozata?
H. K.: Igen, most hogy alpolgármester lettem, az én társadalmi megbecsülésemet kell tönkretenni, hiteltelenné kell tenni, hazugozni, árulózni, de annyi negatív hatás ért és ér mindenkit nap mint nap, hogy ezen nem csodálkozom. A Mosolygó Egyesület eredeti gyűlöletének a tárgya a polgármester volt, akit azonban nem sikerült leváltani. Én viszont, Orbán Viktorral ellentétben, nem azt mondtam, hogy egy meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük, szerintem a meccset tavaly június 9-én este lefújták, onnantól kezdve (az eskünk is erről szól) a település érdekei mentén kell dolgoznunk és nem a polgármester megbuktatásáért. Volt társaim azonban nem így látják.

magyarnarancs.hu: Alighanem úgy érzik, hogy többségük lévén a képviselő-testületben a meccset megnyerték.
H. K.: Nem, akkor nyertük volna meg, ha a polgármestert is sikerül leváltani. Így azonban a balatonföldvári választók azt üzenték nekünk, hogy együtt kell működnünk.

magyarnarancs.hu: A polgármesternek is csak egy szavazata van…
H. K.: Ez igaz, csakhogy ezen kívül még számos jogosítványt biztosít számára az a törvény, amit a Fidesz eredetileg a fideszes polgármesterekre írt. A többségünkkel önmagában nem sokra megyünk; a siófoki polgármester is az első ciklusában jókora fideszes többséggel küzdött, de „kicsinálni” mégsem tudták, holott ez volt a céljuk, ezt kapták ukázba. Kellemetlenkedni lehet, azt tudnánk Földváron is, de az önmagában borzalmas, mérgezi a világot, ha ez a fő cél.

magyarnarancs.hu: Az ön 500 ezer forintos tiszteletdíja magasabb, mint a tízszer népesebb Siófok képviselő-alpolgármesteréé.
H. K.: A polgármester joga a személyi döntések előterjesztése.

magyarnarancs.hu: De ezért is mondják egykori társai, hogy Holovits Huba embere lett, a polgármester „megvette”.
H. K.: A város embere vagyok, de ezt persze mással nem tudom bizonyítani, mint majd a munkámmal. Először egyébként a polgármester 300 ezer forintot javasolt, a mosolygós képviselők ezt leszavazták, azzal, hogy elég lesz 100 ezer is (az előző alpolgármester tiszteletdíja 150 ezer volt), közben jött a törvény a polgármesterek illetményemeléséről, ami maga után vonta az alpolgármesterekét is.

magyarnarancs.hu: Az első botrány azonban már előbb, közvetlenül a választások után kitört, amikor ön úgy egyezett meg az addig folyamatosan támadott kikötőépítőkkel a bírósági per szüneteltetéséről, hogy az egyesületi tagok szerint velük nem egyeztetett.
H. K.: Ez sem igaz. Előzetesen elmondtam: arra akarom rávenni a beruházó Balabo Kft.-t, hogy ha már egyszer a kikötő – úgy tűnik – minden erőfeszítésünk ellenére felépül, az önkormányzat meg korábban nem kért semmit a strand egy részének feladásáért, most kapjon 25 százalék tulajdonrészt a város a társaságban, s így a várható évi 200 milliós haszonból 50 milliónyi osztalékot. Ebbe nem mentek bele, abba azonban igen, hogy jöjjön létre egy alapítvány, amibe majd befizetnek évi 50 milliót a parti területeink fejlesztésére. Először 15 milliót vállaltak volna, később többet, de a 15 milliót kevesellte az egyesület tagsága, és a per folytatása mellett döntött.

magyarnarancs.hu: Így aztán, tavaly szeptemberben a Kúria meg is hozta ítéletét, miszerint strandon kikötő nem engedélyezhető. Akkoriban nyilatkozta nekünk, hogy az egyesület többségi döntését magára nézve kötelezőnek tekinti, mert a szervezet egysége, fennmaradása a legfontosabb. Igaz, hogy ön most viszont már az egyesület megszűnését szerette volna?
H. K.: Igaz, mert mosolyogva nem lehet gyűlölködni. Nem tárgyalni, harcolni, nem építeni, rombolni – ez merőben szembemegy azzal, amiért az egyesület létrejött. Én már a választási kampányban is azt hangsúlyoztam a videómban: szavazzanak rám, ránk, mert mi a békét akarjuk elhozni, mi a kikötőépítőkkel is egyezségre törekszünk. Minden bírósági tárgyaláson elmondtam, hogy nem a beruházókkal van bajom, hanem az engedélyeket, hozzájárulásokat kiadó hatóságokkal, a kormányhivatallal és az önkormányzattal. Nem vagyok kikötőellenes. Ma is úgy gondolom, ez a kikötő már ott marad, együtt kell élnünk vele, hiába nyertünk pereket, a Kúria sem mondta ki, hogy a kikötőépítést le kell állítani. Ilyen a mai magyar jogrend.

Az interjú folytatása elolvasható ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!