Így versenyezz túrahajóval

2017. március 24.
Címkék :

Elsőre furcsának tűnhet az ötlet, de hidd el, egyszer úgyis megérzed a késztetést, és akkor mindegy lesz, mi van alattad, le akarod hagyni a melletted haladót. Jobb, ha előre felkészülsz.


Bárki, akinek van egy kis versenyzési rutinja, igazolni fogja azt az állításunkat, hogy a gyártól által megalkotott racer/cruiser kategória oximoron. Ha mindkét célra tökéletesen megfelelő hajóra vágysz, kénytelen leszel kettőt vásárolni. De persze ezt igen kevesek pénztárcája teszi lehetővé, így marad a kompromisszumos megoldás. Vitorlásod formájától, korától vagy épp felszereltségétől függetlenül vannak feltételei annak, hogy sikeres programot hajts végre.

Jól válassz helyszínt
Nem feltétlenül maga a lokáció a lényeg, hanem annak jellemzői, illetve az ott összegyűlő vetélytársak. Az előnyszámadásos rendszerekben a legjobb szándék mellett is van némi „igazságtalanság”, egy túrahajóval sosem fogsz megelőzni egy akár siklásra is képes rohanógépet. Ezenfelül negyven-ötven lábas bárkával nem feltétlenül élmény egy pályaverseny, de lehet, hogy ugyanaz a hajó sokkal jobban teljesít a túrafutamok során. Tanulmányozd az indulók listáját, mert ha széles tartományban szórnak a teljesítményadatok, tiéd a leglassabb hajó, ráadásul gyenge szél várható, akkor érdemes inkább másik regatta után nézni. Keress olyan lehetőségeket, ahol a tiéddel nagyjából megegyező paraméterű vitorlások gyűlnek egybe, akkor meglesz a test test elleni küzdelem élménye is.

A csapat
Állandó brigádban gondolkozz, ahol nincsenek feltétlenül kimagasló tudású versenyzők, viszont a tagok mindig megjelennek az edzéseken, versenyeken, lelkiismeretesen végzik a dolgukat. A folytonosság hosszú távon sokkal messzebbre visz mindannyiótokat, mert semmi sem válthatja ki a közösen a hajóban töltött időt. Végül annak a szkippernek lesz a legjobb csapata, amelyik a leginkább törődik a legénységével. És itt nem fizetségről beszélünk, hanem olyan egyszerű dolgokról, mint közös sörözés egy jól sikerült verseny végén. Mindenki szeret jól felkészített hajón szerepelni, ahol kellemes társaság veszi körül.

Könnyíts
Mindegy, mi a jármű vagy a közeg, az alapvető matek a lóerők számán és a saját tömegen múlik. Esetünkben előbbi lehet egy nagyobb spinakker, hosszabb nagyvitorla-alsóél, méretesebb spinakkerbaum. Ezeknél olcsóbb és egyszerűbb megoldás a pakolás, amikor kiszedsz mindent, aminek nem kötelező bent lennie. Ha nem tiltja valamilyen szabály, ez odáig fajulhat, hogy leszereled az ajtókat, a horgonycsörlőt vagy épp a sütőt a konyhából. Pakolj mindent egy helyre, hogy amikor újra túrázni indulsz, könnyen megtaláld, addig pedig biztonságban tudd.

Sima ügy
Alapvető követelmény, hogy a hajó alján ne lógjon szakáll, vagyis a legkisebb algafolt se éktelenítse a víz alatti részt. Takarítsd le, aztán polírozd simára a tőkesúlyt és kormánylapot is.

Óvd a vitorláidat
Ha újak és minőségi darabok, akkor bírják a legjobban a terhelést, visznek előre a leghatékonyabban. Itt nem olimpiai szintről beszélünk, de azért tisztában vagyunk azzal, hogy sikerre vágysz, kalkulálj úgy, hogy egy-két évente vásárolsz valamilyen új vásznat. Így nem egyszerre kell cserélni a készletet. Ha a régebbi vitorláid még mindig egész jól használhatók, remekül megfelelnek majd az edzésekre vagy a kevésbé fontos versenyekre, így kímélni tudod az új darabokat.

Fejlessz
Egy túrahajó kezelőszervei nem feltétlenül szolgálnak jól versenyzéskor – és akkor még finoman fogalmaztunk. Muszáj, hogy a síneken akadás nélkül csússzanak a görgők, menet közben is állítható legyen a fock behúzási pontja, bármikor hozzáférj az achterstag csörlőjéhez. A dolgodat nehezíthetik az olyan berendezések, amelyek a kényelmet szolgálják, ilyenkor viszont útban vannak. Légy bátor, légy kreatív: szereld le, vagy pozicionáld át őket. Kötélből válassz minőségit, amelyik nem nyúlik.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni
A vitorlásversenyzés egy sport. Az nem működik, hogy felkészülés nélkül állsz oda a rajtvonalra, aztán várod a csodát. Nehéz úgy sikeresnek lenni, hogy a csapat tagjai menet közben találják ki, melyikük mit csinál, illetve tanakodnak azon, hogyan is kell állítani a fockot. Próbálj állandó edzésnapot beiktatni a heti menetrendbe, vagy legalább havonta egyszer gyűljetek össze gyakorolni. Fontos verseny előtt tervezz be extra edzést – hasznosan eltöltött időnek fog számítani.

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!