Így telelnek az őshonos halaink

A Körös-Maros Nemzeti Park tájainak folyói, tavai és egyéb vizes élőhelyei számos őshonos halfajnak adnak otthont. A hideg téli napokat a különböző fajok más-más módon igyekeznek túlélni.

A halak más változó testhőmérsékletű gerinces állatfajokhozhasonlóan a mi éghajlatunkon, a tél hideg időszakaiban nyugalmi állapotba kerülnek. A víz hőmérsékletének és oldott oxigéntartalmának csökkenésével arányosan lelassul légzésük, alig mozognak és táplálkoznak. Ezért, hogy túléljék a telet, a folyók, tavak, holtágak mélyebb mederrészeire úsznak, ahol gödröket, ún. vermeket keresnek maguknak. Ezért hívjuk a halak téli pihenését vermelésnek.

Miért keresik a vizek legmélyebb rétegeit, hiszen mikor télen kinyitjuk a lakásunk bejárati ajtaját, a hideg levegő érezhetően alul áramlik be szobánkba? A lehűlő víz másként viselkedik. Ahogy +4 fok alá csökken a hőmérséklete, a vízmolekulák távolabb kerülnek egymástól. Ezáltal a víz térfogata növekszik, a sűrűsége pedig csökken. A könnyebb hideg víz a vízfelszínre kerül. Tehát télen a természetes vizek felszíne hidegebb, az alja melegebb. Ezért fagynak be ritkán fenékig az állóvizeink.

A halak vermeléskor az életben maradáshoz az ősz folyamán felhalmozott tartalék zsírkészleteiket használják fel. Amennyiben nyugalmi állapotukat megzavarják, gyakran már nem lesz elegendő az energiájuk a téli túléléshez, vagy, ha kitelelnek is, legyengült állapotukban parazitákkal fertőződnek meg, s csökken szaporodási képességük.

Az utóbbi években tapasztalható éghajlatváltozás miatt gyakorta vannak Magyarországon is enyhe téli időszakok. Ilyenkor még a rendszeresen „téli álmot alvó” halfajok sem vermelnek el, hanem a teljes víztérben mozognak, táplálkoznak.

A különböző őshonos halfajaink telelési szokásai között vannak különbségek, sőt egyes halfajok egyedei, állományai is különbözően viselkedhetnek adott élőhelyen, például folyó- vagy állóvízben. Az állóvizekben történő vermeléskor a növényevők, például a pontyok is a keményebb aljzatú, agyagos mederrészeket keresik, mert az iszap a kopoltyúlemezekre kerülve megzavarhatja a légzésüket. Ezenfelül olyan vízszakaszt keresnek, ahol kedvezőek az áramlási viszonyok, hogy több oxigénhez juthassanak, s a képződött anyagcseretermékek elsodródhassanak. Mellúszóik mozgatásával ezt a folyamatot tovább erősítik. A pontyok néha teleléskor is táplálkoznak, leggyakrabban a melegebb, kora délutáni órákban. A keszegfélék a pontyokhoz hasonlóan telelnek, de nagyobb csapatokban vermelnek el. Egy-egy rajban általában azonos korosztályú és méretű egyedek csoportosulnak.

Ragadozó halfajaink zöme más stratégiát folytat. Télen ugyan lecsökken az aktivitásuk, de mivel számukra a táplálék ekkor is rendelkezésre áll, nem vermelnek el, hanem követik a telőhelyeikre húzódó keszegféléket. Tavaszig a közelükben maradnak, s szükség szerint vadásznak rájuk, hogy táplálékhoz jussanak. A süllő hasonlóan telel, de a csuka a dominánsabb ragadozó, ezért nehezen tűrik egymás közelségét, telelő területeik általában nem esnek egybe. A harcsa viszont +5 fok alatt általában már nem táplálkozik, hanem akadós, mély gödrökben pihen tavaszig.

A legtöbb halfaj a folyóvizekben a lassú sodrású szakaszokat keresi fel teleléskor, hogy a vízáramlással szemben minél kevesebb energiát használjanak el. Egyes, kifejezetten folyóvizekre jellemző halfajok télen is aktívak. Ilyen a márna, a paduc, a domolykó és a menyhal – írta a kmnp.hu.