Hogyan lesz valakiből hajóskapitány?

Mindenki kapitány, akinek van kishajós képesítése? Vajon mi tesz valakit „kapitánnyá”. Először is, van-e különbség a szkipper és a jachtkapitány között? És ha igen, mi az?

A szkipper szó jelentése: „a person who commands a vessel”, azaz az a személy, aki a hajót irányítja. A yachtmaster, vagyis a jachtkapitány pedig egy „olyan kvalifikáció, amely képessé teszi a kishajó vezetőjét bizonyos meghatározott körülmények között a hajó vezetésére” (RYA).
A szkipper tehát egy általános kifejezés, míg a jachtkapitány már csak azokra mondható el, akik ezeknek a bizonyos – jellemzően magasabb szintű – követelményeknek megfelelnek. Vagyis minden jachtkapitány szkipper, de nem minden szkipper jachtkapitány!

Ha megnézzük az RYA (Royal Yachting Association, a brit Királyi Jachtszövetség) és a kanadai IYT (International Yacht Training) egymáshoz nagyon hasonlító képesítési rendszerét, mindjárt kiderül, hogy ők miben látják a két kifejezés közti különbséget.

Mindkét szisztéma egymásra épülő képzési és képesítési szinteket állít fel, a legalsó, bevezetés a vitorlázásba szinttől kezdve az óceánokon hajózni képes óceáni jachtkapitányig. Ráadásul ezenkívül megkülönbözteti a kedvtelési célú (recreational) és a hivatásos (commercial vagy professional) képzéseket is.

A képzési szintek ekképpen követik egymást: kezdő, közép-, haladó szint. Ahogy általában tanulunk: az általános iskolában kezdünk, az egyetemre pedig csak a középiskola elvégzése után kerülhetünk be. Miért lenne ez másként a hajózásban? A hajózást (mint sok minden más hivatást) alulról kezdve lehet csak megtanulni, vagyis az alapoknál kezdve megtapasztalni, hogy mit is jelent a hajón az élet, a munka, tapasztalatot és gyakorlatot kell gyűjteni, és csak azt követően lehet a magasabb szintű tudásokat felvenni, amelyek közé a vezetési gyakorlat is bele tartozik. A hajó vezetője – akárhogy nevezzük is – a hajónak, valamint a legénységének egyszemélyi vezetője, következésképpen egyedüli felelőse! A hajózás (még a jachtozás is) veszélyes üzem, tehát a felelősség sem kicsi, gondoljunk csak arra, hogy a legénység testi épségét, sőt életét tehetjük kockára.

Horváth Csaba

(Érdekli a téma? Olvassa el az egész cikket az Aqua magazin 150. számában!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!