Hajdu Balázs – Tizenhét év a Finn dingisek élén

Hajdu Balázs kétszeres olimpikon, 16-szoros magyar bajnok vitorlázó, mégis a nevét az utóbbi időben azért ismerte meg jobban az ország, mert pályázott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztére. Emellett a pályafutásáról is kérdeztük a Nemzetközi Finn dingi Szövetség elnökét.

Aqua: Milyen hozadéka volt annak, hogy pályáztál MOB-elnöknek?
Hajdu Balázs: Fontos volt számomra az elnökválasztást megelőző két-három hetes kampány, amely alatt megismertem a magyar olimpiai sportágak vezetésének teljes spektrumát. A nyári és a téli sportágak vezetőivel beszélgetve első kézből nyertem benyomást arról, hogyan látják a MOB jelenlegi és jövőbeni szerepét a magyar sportéletben, és persze nekem is át kellett gondolnom ezt a kérdést. Azért készítettem el a hét stratégiai pontból álló elnökjelölti programomat, hogy legyen leírva, legyen számon kérhető MOB-bal kapcsolatos világképem, terveim és elnökjelölti vállalásom. Nagyon hasznos volt ez a folyamat, mert sok olyan embert ismertem meg, akikkel a jövőben tovább építhetjük egyebek mellett a magyar sportdiplomácia nemzetközi erejét, illetve az általam hirdetett MOB-elnökjelölti program egyes elemeit, mint például a sportolók segítését a sportkarrier utáni munkavállalás terén.

Aqua: Mondhatni, hogy a MOB-elnöki pályázatod nagyobb sajtóvisszhangot váltott ki, mint annak idején az eredményeid, olimpiai részvételed?
H. B.: Az ötkarikás szerepléseim idején még nem volt annyira fókuszban a vitorlázás, mint ma. Az, hogy pályáztam, jó visszhangot kapott, mert minden szervezet és választás esetén jó, ha van valós verseny a jelöltek között, másrészt így a végül győztes Gyulay Zsoltnak is komoly erőket kellett megmozgatnia a győzelem érdekében – bár ez számunkra sportolóként sohasem volt idegen.

Aqua: Ügyvédként dolgozol és sportdiplomataként is aktív vagy, mi a helyzet a versenyzéssel? Jut idő vitorlázásra?
H. B.: Volt egy hajó, a nyolcméteres karbon Narvál, amely a Fa Nándi féle Balaton-kerülő versenyekre készült, és 2016-ig aktívan versenyeztem vele. Aztán a kislányom, ahogy egyre nagyobb lett, átvette a szabadidőm eltöltésének fókuszát, így eltávolodtam a versenyvitorlázástól. De a barátaim azért szerencsére hívnak, így szívesen beugrok Varga Lajos vagy Fazekas Gábor hajójára. Az idén Gerendy Zoltánnak, a vitorlásszövetség elnökének a csapatával megyek majd együtt egy-két versenyt egy 40-es cirkálóban.

Aqua: Hogy kezdődött vitorlás-pályafutásod?
H. B.: A BKV Előrében kezdtem, nyaranta két hónapot Balatonfüreden töltöttem. Öt-hat évesen kezdtem vitorlástáborokba járni, tízéves koromtól indult a versenyzés. Előbb Optimisttel, majd jött a Laser, aminek a vége felé már Finneztem is. Világéletemben egyszemélyesben mentem, így adta magát az a vonal, hogy Finn dingiben folytatom. Ehhez hozzájött, hogy már 18 évesen elég magas és csaknem 100 kiló voltam, így húszévesen végleg átültem Finnbe.

Aqua: Egyből megcéloztad az olimpiai részvételt?
H. B.: Alapvetően igen, a Fotex szponzorált annak idején egy kisebb csapatot, és engem is beválogattak. Azonban az 1996-os atlantai játékokra nem tudtam kijutni, Litkey Farkas akkor volt talán a finnes pályája csúcsán, én pedig ifjú titánkánt akkor még nem tudtam elé kerülni a válogatón. Közben a jogi karra jártam az egyetemen, így profi olimpiai felkészülésről akkor még nem beszélhettünk. Aztán egy évvel a sydney-i játékok előtt egy görög versenytársam, Emíliosz Papanasztaszíu, aki a top tízbe tartozott, egy versenyen megkérdezte, nincs-e kedvem vele felkészülni az olimpiára. Így 1999 nyarán egy szál táskával megérkeztem Athénba, azt mondta, ő mindent biztosít, és belecsöppentem egy profi felkészülésbe. Ennek gyorsan megmutatkozott az eredménye, mert míg az Európa-bajnokságon abban az évben egy lassú hajóval a mezőny második felében küszködtem, egy hónap múlva majdnem ugyanabban a mezőnyben, Emíliosz második számú hajójával a Garda-tavi világkupaversenyen nyolcadik helyen végeztem. Aztán egész télen Athénban edzettünk az akkori idők átlagához képest nagyon komoly intenzitással, és 2000-ben, az olimpia évének első világkupáján a görög partnerem három futamgyőzelemmel kezdett, én pedig háromszor voltam mögötte második! A világbajnokságon pedig megcsináltam az ötkarikás kvalifikációt. Jellemző egyébként az egész felkészülésre, hogy a hajóm, amit tőle vettem, a sydney-i játékok után volt először Magyarországon. Az olimpián a 15. helyen végeztem, ami a magyar vitorlázás egyik legjobb eredménye volt az azt megelőző húsz évet tekintve, volt olyan nap, hogy egy nap két futamban 3. és 5. helyen végeztem. Ez számomra akkor nagyon nagy szó volt, szerencsére ma már az ilyen és ennél jobb eredményeket rendre szállítják a fiataljaink.

Aqua: A 2004-es játékokra változott a felkészülésed?
H. B.: Sydney után már állásinterjúkra jártam, elhelyezkedtem egy nemzetközi ügyvédi cég magyar irodájánál, a versenyzésre maradtak évente egyszer a finnes országos bajnokságok, ám ezek között nem is vitorláztam. Aztán 2003 végén részt vettem Láng Robi csapatával az Extra Dry nevű hajó fedélzetén az ARC nevű óceánátkelésen, ami után a főnököm, aki szintén vitorlázott, megkérdezte, nem akarok-e felkészülni az athéni játékokra, mert ehhez biztosít időt számomra, sőt még anyagilag is megadta a kezdőlöketet. Úgyhogy 2004 januárjában ott találtam magam Rióban, a következő világbajnokságon, ahol a helyszínen béreltem hajót, elkezdtem újra az edzésmunkát, majd két hét munka, két hét versenyzés ritmusban, már egy új hajóval 2004 áprilisában az Európa-bajnokságon kijutottam az olimpiára, ami meglepetés volt. A Kieler Wochén júniusban hatodik lettem, futamot nyertem, de ez csalóka eredménynek bizonyult, mert Athénban, a játékok előtt már láttam, hogy a többiek komoly sebességfölényben vannak. Újfent kiderült, hogy négy év kemény munkáját nem lehet kihagyni. Az athéni olimpián aztán 23. lettem.

Aqua: Van benned hiányérzet, hogy milyen eredményt érhettél volna el egy teljes olimpiai felkészüléssel?
H. B.: Nyilván szívesen lettem volna nagy bajnok nemzetközi vonalon, de az én életemben a civil pálya hamar átvette az élsport helyét. Igazából a teljes finnes pályafutásom alatt csak Sydney előtt tudtam csinálni egy év intenzív, profi edzésmunkát, soha nem volt olyan edzőm, aki végigkísért volna a versenyeken. Évente egy-egy hétre megfizettem egy profi edzőt, emellett Fináczy Gyuri és Wossala Gyuri nagyon sokat segített, de ők nem voltak aktív finnes trénerek. Az athéni olimpia után maradt az ügyvédség, bár 2009-ig még elindultam a szokásos ritmusban évente egyszer a Finn ob-n. Ezeket a múltamból élve szinte mindig megnyertem, de egyszer ifjú titánként Berecz Zsombi egy szélcsendes ob-n elkapott – már akkor is nagy tehetség volt. 2005-től a Nemzetközi Finn dingi Szövetség elnöke voltam, bekerültem a Nemzetközi Vitorlás Szövetség alkotmányügyi bizottságába, a magyar szövetség elnökségébe, ott volt az ügyvédi munka, megházasodtam, így ezek elkormányoztak a Finn dingitől. A nemzetközi szövetségben egyébként az idei évtől új élet kezdődik. Azzal, hogy a Finn dingi kikerült az olimpiai műsorról, a Masters mezőny dominál majd. Az új feladatok újfajta vezetést kívánnak, ezért az idén májusi közgyűlésen, 17 év elnökség után már nem pályázom az elnöki címért.

Aqua: A Finn dingi osztályt hosszú évek óta nemzetközi vonalon is alaposan ismered, ennek tükrében hogyan értékeled Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmét?
H. B.: Aktív versenyzőként és nemzetközi sportvezetőként hat olimpiát figyeltem testközelből, és a legnagyobb esélyeseket, bajnokokat láttam az olimpián csúnyán elvérezni. Zsombor felkészültségéről mindent elárul, hogy a nagy bajnokká válás küszöbén nem remegett meg a keze. Ez csak keveseknek sikerül. Ráadásul az ő esetében az aranyérem jóval közelebb volt, mint a bronz. A tokiói éremfutam utolsó bójavételénél – bár finnes elnökként pártatlanságra voltam ítélve – én is beleláttam Zsombor szereplésébe az aranyat. Aztán amikor ezüst lett belőle, és láttam, mennyire örül ennek, akkor én is megnyugodtam.

Ambrus Gábor

(Cikkünk eredetileg az Aqua Magazin 155. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)