Gyenge szeles menet – lezajlott az 55. Barcolana

Október 8-án Triesztben 1773 induló, majd 1100 befutó egységgel zajlott le az 55. Barcolana regatta. Elsőként a 100 lábas ARCA SGR futott be.

A Barcolana presented by Generali verseny kétcsomós keleti szélben rajtolt el, bár a kifejezés kissé túlzó, hiszen a hajók egy helyben álltak. Még az igazán nagy hajóknak is jó húsz percbe telt, mire kitörtek a mezőnyből.

Francesca Clapcich és Claudia Rossi úgy döntöttek, hogy a Generali hajójával, a Woodpecker Cube-bal Barcola felé veszik az irányt, míg a többi Maxi hajó mind balra, Miramare felé nyitott, mert úgy vélték, ha bármilyen szellő érkezik, az onnan jön majd.

Addig is – mivel gyakorlatilag nincs szél – a nagyon kicsi és szuperkönnyű hajók találják magukat az első helyeken. Az első fuvallat fél óra múlva érkezett, először az ARCA észlelte, reagált is rá, őt követték sorban a többiek.

Folyamatosan változott a sorrend, egy órával a rajt után odáig fajult a helyzet, hogy a magasabb árbócokon megjelentek a szélfigyelők, megpróbálva megfejteni a nehezen értelmezhető viszonyokat. Végül csak akkor teremtődött tiszta helyzet, amikor a szél – rácáfolva az előrejelzésre – balra fordult, visszahozva a játékba azokat a hajókat, amelyek egy ideig mintha „városnéző túrán” lettek volna Muggia felé. A balra fordulással együtt néhány tized csomós erősödés is járt, az ARCA visszavette a vezetést, néha hat csomós sebességet is elérve. Időközben az az első bójánál lerövidítették a pályát, hogy – a „barcolano” szellemében – minél több hajó elérhesse azt a limitidő lejárta előtt.

Az ARCA SGR 1 óra 49 perc 55 másodperces idővel győzött.

Furio Benussi a lányával, Martával és Lorenzo Bressani taktikussal ünnepelt, míg kicsit hátrébb a második helyért szoros küzdelem folyt: a Prosecco DOC Shockwave 3 a Way of Life-fal csatázott, előbbi alulról érkezve végül sikerrel járt, és második helyen végzett, mindössze hét másodperc előnnyel. Közben a nap legyőzte a ködöt, hozott némi meleget, vele egy kis szelet, aminek köszönhetően több mint ezer legénység haladhatott át boldogan a célvonalon.

A Molo Audace-on tartott díjkiosztón Andrea Abodi sport- és ifjúsági miniszter adta át a győztesnek járó kupát, az SVBG elnöke, Mitja Gialuz, a Generali elnöke, Andrea Sironi, az SVBG sportigazgatója, Dean Bassi, az 54. verseny győztese, Wendy Schmidt és az esemény arca, Francesca Clapcich vitorlázó társaságában.

Mitja Gialuz, az SVBG elnöke: „A tengeren taktikus verseny és nagy ünneplés zajlott, míg a szárazföldön rendkívüli részvételt regisztráltak, talán még nagyobbat, mint az 50. kiadás során. Trieszt megtelt, a sok emberrel, akik első kézből akarták megtapasztalni ezt az egyedülálló eseményt. Abodi Andrea sportminiszterrel volt szerencsém megosztani a regatta több pillanatát is, részvételét ezúton is szeretném megköszönni.”

A harmadik alkalommal kiírt Trofeo Generali – Women in Sailing (Nők a vitorlázásban) díját Federica Tuniz (SVOC) kapta, aki az 55. Barcolanán a 31. helyen végzett, első női kormányosként. Ezenkívül a Generali két különdíjat is kiosztott Alice Linussinak, az Allianz Anemos II (18. hely) és Marta Benussinak, az ARCA (1. hely) kormányosának.

Andrea Sironi, a Generali elnöke: „Érzelmekkel teli Barcolana volt, amely megmutatta Trieszt környékének szépségét és a vitorlázás mint sport olyan értékeit, mint a méltányosság és a befogadás. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 2023-as Trofeo Generali – Women in Sailing díjat Federica Tuniznak adományozhattuk, és megemlíthettünk két fiatal nőt, Alice Linussit és Marta Benussit, akiknek elkötelezettsége és szenvedélye vezetett oda, hogy ma a tengeren átlépték ezt a fontos célvonalat. Úgy gondoljuk, hogy a kupa értékes díj, hiszen a változáshoz idő kell, ezért a győztesnek egy coaching tanfolyamot ajánlunk fel, amely erőt adhat neki ahhoz, hogy itteni tapasztalatait és tudását az élet más területein is alkalmazhassa. A Generali ugyanis szilárdan hisz az emberekben rejlő lehetőségekben.”

Az 55. Barcolana presented by Generali teljes eredménylistája.

A versennyel részletesebben foglalkozunk az Aqua magazin november elején megjelenő 161. számában. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!


Rövid összefoglaló az élmenőkről:

YouTube video

Életképek a mezőnyből:

YouTube video

(fotók és forrás: barcolana.it)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!