Fejezetek Hévíz történetéből

A Hévízi-tó nemrég egy tervezett és szükségszerű felújítás kapcsán került a hírekbe. A fürdőhely múltja érdekes és mozgalmas.

Európa legnagyobb (4,5 hektáros) gyógyhatású meleg vizes tava méltán örvend világhírnek. A víz hőfoka télen sem süllyed 20 fok alá, nyáron az átlaghőmérséklete pedig 33-35 fok. A tó gyönyörű környezetben fekszik, vize mozgásszervi és reumatikus panaszokra jelent enyhülést. Ilyen adottságokkal nem csoda, hogy már a régi korokban is kiemelt figyelmet kapott.

A Hévízi-tavat már a rómaiak is ismerték, erre utalnak a vízben talált pénzérmék, illetve egy, a közelben talált Jupiter-oltárkő, de Hévíz legidősebb városrészén egy római kori villagazdaság maradványai is előkerültek.

Hévíz első írásos emléke 1328-ból származik, de a fürdőhely története jóval később, a 18. század végén vette igazán kezdetét. Bár már korábban is fürödtek a tóban, Bél Mátyás utazó 1731-ben már ír egy tóra épített fürdőházról is. „Vize pedig savas és gyógyító hatású, éppen ezért régebben fürdőházat is építettek melléje, amelyben vizét tűzzel is melegítették és így sok embernek adott módot a fürdésre. De miután az épü­let összeomlott már többé nem használják.”

A tó vizének gyógyhatásáról az 1760-as évek végétől születtek az első tudományos írások. A fürdőkultúra megalapozásában nagy szerepe volt gróf Festetics Györgynek, aki 1795-től kezdte el a fürdőfejlesztést a tó vizén elhelyezett tutajokon. Hévíz gyógyhatású fürdőjéről 1801-ben megjelent egy újsághirdetés, de akkoriban a tó még inkább a kevésbé tehetős emberek fürdőhelye volt, ahol hétvégénként a fürdőzés mellett lacikonyha és vásári mulatság várta a gyógyulni vágyókat.

A Hévízi-tó leglátványosabb növényei, az indiai tündérrózsák, már több mint száz éve jelen vannak itt. A 19. századi leírásokban lehet olvasni az őshonos fehér tündérrózsáról, de már az 1830-as években próbálkoztak trópusi tündérrózsák meghonosításával is. Több fajjal is próbálkozott, és többek között a budapesti füvészkertből is hozatott tündérrózsa-gyöktörzseket. Az egyiptomi fehér tündérrózsával nem járt sikerrel, az indiai vörös tündérrózsa egyik alfaja azonban biztató eredményeket mutatott, és mára jelentős állománya alakult ki a tóban, sőt a virág még a város címerébe is bekerült.

A 19. század második felében a Festeticsek több fürdő- és szállóépületet is építettek a tóparton, a különleges fürdőhely pedig országos hírnévre tett szert. 1905-ben a Festetics család 35 évre bérbe adta Hévízfürdőt ifj. Reischl Vencel cseh származású keszthelyi sörgyárosnak, aki Festetics Tasziló után a környék második legvagyonosabb polgára volt.

Az új bérlő nagyarányú fejlesztésbe kezdett, a célja az volt, hogy európai hírű fürdőhellyé tegye a tavat, és idecsábítsa az addig a Monarchia felkapott fürdővárosaiba járó főúri réteget.

Feltöltötte a tó körüli mocsaras területeket, hogy építkezésre alkalmassá váljanak, felújította a régi fürdőházakat, emeletet építtetett a már meglévő kőépületekre, vendéglőket, szállókat, szanatóriumot alakított ki, a tó közepére pedig egy kupolás fürdőházat épített, ami lehetővé tette, hogy esőben is fürdőzhessenek a látogatók.

Ekkoriban készült el a fürdő tornyos főbejárata is, és felépült a báloknak és hangversenyeknek is otthont adó Kúrszalon. 1932-re üvegtetőt kapott a tó feletti központi épület, ami egy eltolható vasszerkezeten állt, így szép időben nyitva, míg esőben zárva volt. Ekkorra már 7 szálloda, 12 vendéglő és 40 villa állt a községben, és évi 16 000 vendéget fogadtak Hévízen.

Hévízre hírességek is szívesen látogattak, gyógyult itt sok más mellett Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Gyulai Pál. Később is szívesen jöttek művészek ide gyógyulni és pihenni, járt itt fürdőkúrán Jászai Mari, Szabó Lőrinc és Móricz Zsigmond is, aki itt írta a Rokonok című könyvét.

A cikk folytatása, illetve hogy hogyan került egy elefánt a tóba, elolvasható ide kattintva.

(fotók: Fortepan)