Előfizetői akció

Fizessen elő az Aquamagazin következő 8 lapszámára és ajándék szélálló sállal vagy úszó kulcstartó és ajakbalzsam ajándékokkal csomagolva postázzuk az első számot.

A magazinról

A magazin évente 4 alkalommal, prémium minőségben, 130-150 oldal terjedelemben szól a hajósokhoz, illetve mindenkihez, aki szereti szabad idejét aktívan eltölteni és ezt elsősorban vízhez kötődően teszi.

Olvasóink lehetnek hajó-, illetve vízijármű-tulajdonosok, illetve akik a jövőben tervezik a vásárlást, vagy akik egyelőre csak ismerkednek érdeklődnek a témával kapcsolatban, vagy akik már kipróbálták a hajózást egy-egy charterhét keretében.
Célunk, hogy a vitorlásversenyzők mellett a hobbi- és családi vitorlázókhoz, motorcsónak- és jachttulajdonosokhoz, szörfözni, jet-skizni, búvárkodni szeretőkhöz egyaránt szóljunk.
A versenyvitorlázás mellett folyamatosan bemutatjuk a hazai és nemzetközi hajózás újdonságait, trendjeit, bemutatjuk azokat a szereplőket, akiket fontosnak tartunk, mert személyiségük, eredményük, teljesítményük példaértékű.
Foglalkozunk mindazokkal a témákkal, ami a nagyon aktív, életigenlő olvasókat érdekli, úgymint: utazás, gasztro, technika, újdonságok.
Fontosnak tartjuk mind a magyarországi mind a külföldi desztinációk bemutatását, ahol célcsoportunk hobbijának hódolhat.

Előfizetés

1 éves előfizetés 4 lapszám: 8000 Ft

2 éves előfizetés, 8 lapszám+ajándékok: 15 000 Ft. (ajándékkal)

Az előfizetői űrlap kitöltése után kollegánk felveszi Önnel a kapcsolatot és egyezteti a választott ajándékot illetve válaszol az Ön esetleges kérdéseire.