Elhunyt az első Route du Rhum győztese

Keddről szerdára virradó éjszaka északnyugat-franciaországi otthonában elhunyt a legendás kanadai óceánversenyző, Mike Birch.

Birch nemcsak azért lett ismert, mert 1978-ban megnyerte az akkor először megrendezett Route du Rhum szólóvitorlás versenyt, hanem azért is, ahogy tette azt. Negyvenhét éves volt, amikor kis sárga trimaránjával mindössze 98 másodperccel futott be Michel Malinovsky nagyobb és erősebb egytestűje előtt.

Aki egyszer is látta az erről készült fotókat, örökké emlékszik a képre: az Olympus Photo a passzátszélben küzd a Canal des Saintes-nél, igyekezve maga mögött tartani gigantikus ellenfelét az első Route du Rhum versenyen. „98 másodperc az örökkévalóságért” – hirdették az akkori újságok, „Csak a győzelem szép” – írta könyvében Michel Malinovsky, és mindkét megállapítás igaz volt. A forradalom elkezdődött, és azt a kanadai Walter Greene apró, fából készített hajója robbantotta ki.

Mielőtt a nyílt tenger felé fordult volna, hivatásos vitorlázóként dolgozott, de nem az volt az első munkája: dolgozott bányászként, olajmunkásként és cowboyként. „Mint egy mesehős” – mondta róla Thomas Coville, aki az 1990-es években együtt vitorlázott vele az ORMA Fujicolor trimaránon.

Mike Birch 44 évesen állt rajthoz első transzatlanti versenyén, az OSTAR félelmetes 1976-os kiadásán. Ezt követte az 1978-as Route du Rhum-győzelme, majd jó néhány többtestűt épített Nigel Irens tervei alapján. Először a kis 50 lábas Vitalt, majd a Formula Tagot, egy nagy 26 méteres katamaránt, amely 1985-ben győzelmet hozott neki a Monaco–New Yorkon. Aztán jöttek az ORMA-évek, a 18,28 méteres trimaránokkal kétszer is harmadik helyezést ért el a Route du Rhumon.

A Route du Rhum közössége, amely Saint-Malóban készül a verseny 12. kiadásának rajtjára, egy emberként gyászolja.

Az a bizonyos befutó:

YouTube video

(forrás: EuroSail News, fotók: corsematin.com, lunion.fr, yachtingworld.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!