„Drága, drágább, Horvátország” – meddig emelhetők az árak Horvátországban?
Az utóbbi évek áremelései az egész horvát turisztikai ipart felpörgették. Annyira, hogy az már Európa egyik legdrágább fővárosából is látszik.
November elején zajlott Londonban a WTM (World Travel and Tourist Meet) befolyásos turisztikai vásár Londonban, ahol elhangzott, hogy a további áremelések teljesen tönkretehetik Horvátország turisztikai versenyképességét. Elvégre Görögország onnan már csak egy kőhajításnyira van, gyönyörű tengerpartokkal, tiszta tengerrel és Pazar gasztronómiával. Ráadásul olcsóbb is, mint Horvátország. Bár Londonban még úgy emlegették Horvátországot, mint egy „igazi szépség, amelynek sikerült megőriznie hitelességét”, déli szomszédunk már komoly küzdelmet folytat a következő nyári szezonra való felkészülésben. Meg akarja állítani a rövid távú bérlakások építését, korlátozni kívánja a lakóépületek turistaszállásokkal való elárasztását, plusz kiterjesztené a szezont a tavaszi és őszi hónapokra. Utóbbit főleg azért, hogy csökkentse a népszerű úti célokra nyár közepén jelentkező nyomást. Leginkább persze azt szeretné elérni, hogy ár-minőség arány megfeleljen a reklámokban sugallt képnek.
A turizmus – mint munkaigényes, alacsony hozzáadott értékű tevékenység, amelyben a nagyberuházások megtérülése akár két évtizedig is eltart – az elmúlt 30 évben számos horvát család jelentős bevételi forrásává vált. Ennek oka egyrészt a kedvező adózás, másrészt a kereslet folyamatos növekedése, harmadrészt a magasabb hozzáadott értékű modern iparágak fejlődéséhez szükséges minőségi feltételek hiánya. Világviszonylatban is figyelemre méltó, hogy a vendékéjszakák száma elérte a másfél milliárdot, meghaladva a 2019-es, világjárvány előtti adatokat. Várhatóan a globális turisztikai kiadások is növekedni fognak, 2024-ben elérik az 5,5 milliárd dollárt, ami 24 százalékkal több, mint 2019-ben.
Bár a fent említettek mindegyike nagyszerűen hangzik, az utazók egyre jobban odafigyelnek, mire költik a pénzüket. A Tourism Economics legutóbbi felmérésében az utazással foglalkozó szakemberek 83 százaléka jelezte, hogy szerinte az árérzékenység 2025-ben egyre nagyobb hatással lesz az utazási kiskereskedelemre, mivel a világjárvány megváltoztatta a fogyasztói szokásokat. A koronavírus-járvány óta az utazók jellemzően egyedibb élményekre vágynak, megfizethető áron.
A „drága Horvátország” helyzete korántsem irigylésre méltó a 2025-ös turisztikai szezont tekintve, az infláció egy lassuló időszak után októberben ismét gyorsult. Ugyan nem az élelmiszerárak az infláció növekedésének fő mozgatórugói, de azért látszik a hatásuk. Nagyobb tétel, hogy a következő turisztikai szezon kezdetére az októberi után januárban ismét emelkedni fognak az energiaárak, mivel a kormány visszavonult a villamos energia és a gáz erőteljes támogatásából.
Az idegenforgalmi szektor egyes részei esetében – az ingatlanadó bevezetése és a turisztikai tevékenységek egyösszegű adójának esetleges emelése miatt – emelkedni fognak az adóterhek, ami további negatív hatással lehet a szektor versenyképességére.
Barbara Marković, a Horvát Családi Szállások Szövetségének elnöke: „Egyesületként az az álláspontunk, hogy a bérbeadók ne emeljenek árat, mert már az is káros számunkra, hogy a média azt írja, Horvátország drága úti cél. Ha jó elhelyezkedésű a szállás, és általa a vendégek spórolni tudnak a helyben közlekedésen, talán emelhet árat, ahogy a háziállattal utazó vendégek is hajlandóak nagyobb összeget fizetni.”
Veljko Ostojić, a Horvát Turisztikai Szövetség (HUT) elnöke hangsúlyozta, hogy Horvátországnak nem szabad „olcsó úti célként” pozícionálnia magát: „További erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a vendégek által fizetett pénzért cserébe megfelelő szolgáltatást biztosítsunk. Minden étteremnek vagy szállodának joga van meghatároznia az általa nyújtott szolgáltatások árait, de ezek mind részei egy adott desztináció szűkebb és tágabb értelemben vett értékláncának, a rossz üzleti döntések következményei az egész úti célnak kárt okozhatnak.”
(forrás: total-croatia-news.com, fotók: croatia-yachting-charter.com, visitcroatia.com, globalworkandtravel.com, gocroatiasail.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!