Aszályra készülhetünk az idei nyáron is

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) legfrissebb hidrológiai előrejelzései szerint olyan mértékű aszályra kell felkészülnünk, amilyenhez fogható még nem sújtotta hazánkat.

Az előadó elsősorban az országos vízgyűjtő-gazdálkodási terv (VGT4) eddigi eredményeiről és annak felülvizsgálatáról beszélt, majd részletesen kitért a Balaton vízgyűjtő területének aktuális helyzetére is. jelenleg négy komoly kihívással kell szembenézni: az éghajlatváltozással, a biodiverzitás csökkenésével, a természeti és humán erőforrások szűkösségével, valamint a vízszennyezéssel.

A klímaváltozás hatásai már egyértelműen érezhetők, például a növekvő hőmérséklet miatt megnőtt a párolgás mértéke, amit a Balatonnál is évek óta tapasztalni lehet. Az előrejelzések szerint a Kárpát-medencében a téli félév csapadékosabbá válhat, míg a nyári hónapokban kevesebb csapadék várható. Ez azonban nem mindig valósul meg: az idei tél például nem hozta meg a várt esőt sem, ami felveti az éghajlati modellek pontosságának kérdését.

A tél különösen fontos időszak lenne a felszín alatti vizek feltöltődése szempontjából, ám éppen ezek hiánya vezetett ahhoz, hogy jelenleg rendkívül alacsony szintet mutatnak az ország felszín alatti vízkészletei. A szakember szerint ez a fő oka annak, hogy rendkívüli aszály várható, amely súlyosan érintheti az ország vízgazdálkodását, mezőgazdaságát és természetes ökoszisztémáit.

A Balaton vízállása is figyelmeztető jeleket mutat. A tó körülbelül 9-11 évente kerül komoly aszályos helyzetbe – ilyen volt például 2003, 2012 és legutóbb 2022. A jelek szerint az utóbbi nem lezárása, hanem kezdete volt egy újabb, hosszan tartó aszályos periódusnak.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!