A pandémia paradoxona a szólóvitorlázók szemszögéből

Mindenkinek meglehetősen bizarr év ez az idei, így az IMOCA osztálynak is, amelyik ennek ellenére igyekezett felvezetni csúcseseményét, a Vendée Globe-ot. A bevezetett korlátozások hatásait sem mindenki értékelte rossz szájízzel.

Loick Peyron háromszor indult a szóló földkerülő vitorlásversenyen (mindjárt az elsőn, 1989–90-ben második lett), de már jó ideje otthona kényelméből követi az eseményeket. Így volt módja megtalálni a regatta fölött sötétlő fellegek között a fénysugarat: véleménye szerint ugyanis az épp egy hónap múlva esedékes november 8-ai rajtot megelőző korlátozások segíthetik a szkippereket a versenyre hangolódásban.

Tudomásom szerint az utolsó héten az indulók nem nagyon találkozhatnak sem nézőkkel, sem újságírókkal. És ez – bár média szempontból talán nem annyira jó – nekik kedvező lehet, hiszen akkortájt már a verseny jár a fejükben, és igyekeznek a lehető legjobban ráhangolódni. Ezt nagyban segítheti, ha nem zsezseg körülöttük egy csomó ember, csökkentve a rájuk nehezedő nyomást. És épp ebben áll a paradoxon: ez jó hír!

2007-ben, a Transat B to B verseny (Salvador de Bahia–Port-la-Forêt) rajtjánál szinte senki nem volt ott, én pedig imádtam. Nem nehezedett rám nyomás, semmi sem vonta el a figyelmemet (Peyron meg is nyerte a viadalta szerk.).

Azt mindenki tudja, hogy a rekordszámú, 33 induló egy része nem fog célba érni. De ennek még véletlenül sem a felkészülés hiányossága lesz az oka, sokkal valószínűbb, hogy néhányan technikai gondok vagy ütközés miatt lesznek kénytelenek kiállni. Ne feledjük: a mostani, foil svertekkel épített IMOCA 60-asok szélesebbek, mint elődeik, ami növeli a technikai problémák esélyét. Szerintem eljött az ideje, hogy az osztály bevezessen valamilyen méretkorlátozást.

Múltkor lehetőségem adódott kimenni vitorlázni Nicolas Troussel hajójával (Corum L’Epargne), és megdöbbentett, mennyire kényelmetlen belül. Elmúltak azok az idők, amikor a nagy méretű óceáni többtestűek bitorolták ezt a kétes dicsőséget. Tökéletes körülményeket kaptunk arra a 24 órára, de így is egy rémálom volt. A megnövekedett szélesség miatt a hajók döngenek a hullámokon, a foilok sikítanak, a veretek nyekeregnek.

Tisztában vagyok azzal, milyen erőt képviselnek a francia szólóvitorlázók, de szeretném, ha végre egy nem francia szkipper nyerne. Nincs belőlük túl sok a mezőnyben, de úgy hiszem, jó dolog lenne, én évek óta várom, hogy bekövetkezzen. A legutóbbi Figarón Sam Goodchild közel volt a sikerhez, de végül nem érte el, a Vendée Globe-on Alex Thomsonnak (Hugo Boss) vannak a legjobb esélyei. Ha győzne, az egy szimbolikus üzenet lenne, megmutatná, hogy nem csak franciák nyerhetnek szólóversenyeket.

Éles küzdelem várható az élen, de a „lassabb” hajókat sem szabad leírni: egy olyan figura, mint Kevin Escoffier (PRB) bármikor okozhat meglepetést, és a lányok (Samantha Davies, Isabelle Joschke, Clarisse Crémer) is szépen muzsikáltak a 48 órás Azimut Race-en. Ahhoz, hogy valaki sikerrel járjon, nem kell feltétlenül nyernie. És én őszintén remélem, hogy ők mind sikerrel járnak.

További érdekességek az idei Vendée Globe-ról a november közepén megjelenő Aqua magazinban!

(forrás: IMOCA Globe Series, fotók: Yvan Zedda / Route du Rhum; Eloi Stichelbaut – PolaRYSE / Initiatives Coeur; Eloi Stichelbaut – polaRYSE / IMOCA; Hugo Chartier / Corum L’Epargne; Alex Thomson Racing)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!