A fotós, akinek az élete a természet

A természet rajongójaként a Velencei-tó adta meg Mészáros Andrásnak az ihletet a fotózáshoz. A felvételei azért is különlegesek, mert a természet számára nem egy színpad, ahol a szereplők bármikor újrarendezhetők.

Székesfehérváron születtem, de hároméves korom óta élek a Velencei-tónál, jelenleg éppen Gárdonyban. Itt volt szerencsém megismerni a tó élővilágát, hiszen már gyermekkorom óta rajongásig szeretem a természetet. Az itteni élővilág pedig pont nekem való! Minden percet megpróbáltam kihasználni, hogy az erdőket-mezőket járjam. Távcsővel, nagyítóval, magaslesre ülve órákig figyeltem az erdő-mező lakóit. Mindig élt bennem a vágy, hogy a kint tapasztalt élményekből képi formában visszaadjak valamit másoknak és megmutassam, amit én láttam. Először a képi ábrázolás egyéb formáiban gondolkodtam: rajzoltam grafittal, tussal, festettem ecsettel, így szerettem volna mások számára is láthatóvá tenni az élményeimet. A fényképezőgépet egy ideig csak azért használtam, hogy megfelelő dokumentációs anyagot gyűjtsek össze a munkához. Később azonban rájöttem, hogy a fényképezőgép is megfelelő eszköz lehet az alkotáshoz, amellyel szintén lehet művészi igényességű képeket alkotni. Előnye volt, hogy így még több időt tölthettem kint a természetben. Így elmondhatom, rövid átmenetet követően lettem természetfestőből természetfotós. Az élet hozta így…

– Hogyan képzeljünk el egy-egy természetfotós túrát?
– A fotóstúra az én esetemben sosem szervezett, akkor tudom a legjobb képeket készíteni, ha eltűnök a fajok elől, amelyeket szeretnék megközelíteni. Láthatatlan porszemnek kell tehát lenni! S nem mellesleg, ismernem kell az egyes fajok viselkedését ahhoz, hogy tudjam, mikor és hogyan lehet megközelíteni őket. De még így is rengeteg próbálkozást követően tudom kitalálni a megfelelő módszereket, amelyek után nem vesznek észre. Valamikor a cserkelés válik be, máskor az álcaruha és a leskunyhóban eltöltött hosszú órák sora. Amikor madarakat fotózok, előre megépített mobil lesben ülök, ahová akkor megyek be, amikor ők még alszanak és akkor jövök ki, amikor már nem láthatnak engem. Nem az a célom ugyanis, hogy menekülés közben kapjam őket lencsevégre. A mindennapi életük közben szeretném látni és megörökíteni őket.

– Mit tanácsol a kezdő természetfotósoknak?
– Kellő alázattal közelítsék meg a témát: tanuljanak a fajok viselkedéséről, ne csak a fényképezésről, mert ugyanolyan fontos tudás ez is! Ne a siker legyen a cél, hanem a természet szeretete és élvezete! A türelem ezen a területen alapkövetelmény, csak annak ajánlom, akinek ebből van bőven.

– A Velencei-tó térségében hol vannak a legalkalmasabb helyszínek, melyek a kedvencei?
– Hadd közelítsem meg úgy a kérdést, hogy a természetfotózás tág fogalom. Nagy teleobjektívvel a vad- és madárfotózás, a makroobjektívvel a nagyító alatt szemlélt természet pillanatai örökíthetők meg. Általánosságban a tó környékén a Dinnyési-fertő a kedvencem, ott készítettem a felvételeim kilencven százalékát. Azon belül is az elhagyatott részeket szeretem, ahol nincs emberi zavarás. Ilyen például a sikotai tocsogó – amely az Elzamajor és a Dinnyési-fertő közötti részen található. Ez annyira elhagyatott, olyan nehezen megközelíthető, hogy itt teljes valóságában tárulhat elénk az élő természet. Olyan csodálatos élővilág van itt, amely nagy ritkaság az egész világon! Rendkívül büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a paradicsomnak, és megmutathatok belőle pár képkockát azoknak is, akik sosem jutnának el ide.

(velma.hu, fotók: Mészáros András)