Elindult a verseny a teáskancsóért

Bermudán szálltak vízre a világ legjobb vitorlázói az Amerika-kupáért, a hat csapat 50 lábas (15 méter) katamaránokkal versenyez az ezüst teáskancsóért.


A világ legrégebbi versenysorozatában újdonságnak számít, hogy a címvédő, azaz az Oracle Team USA is részt vesz a Louis Vuitton-kupa, vagyis a selejtező első körében. Ekkor minden együttes megmérkőzik a másikkal, az utolsó kiesik, valamint az amerikaiak sem folytatják a fináléig. A maradék négy csapat közül a legjobb választhat magának ellenfelet, s következik az elődöntő, majd a döntő, amelynek győztese június 17-től találkozik a címvédővel a 35. Amerika-kupáért; a diadalhoz hét siker kell.

A küzdelmet két ponttal kezdi meg a négyszeres olimpiai bajnok Ben Ainslie vezette Land Rover BAR, amely megnyerte a kilenc felvonásból álló felvezető sorozatot, melyben az Oracle lett a második, s szerzett egy pontot. Ennek alapján a britek tűnnek az amerikaiak legkeményebb kihívójának, szakértők még az új-zélandi együttest tartják esélyesnek, amely a 2013-as fináléban 8–1-es vezetésről kapott ki 9–8-ra az amerikaiaktól. Abból a diadalból Ben Ainslie taktikusként vette ki a részét az Oracle-nél.
Az új-zélandiaknál 26 évével Peter Burling a legfiatalabb kormányos. A kivik az új hajó bemutatásánál azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a csörlőzést nem kézzel, hanem lábbal végzik, sőt egy olimpiai érmes kerékpárost is szerződtettek a csapatba.

Nagy meglepetés lenne, ha a svéd Artemis Racing (a kétszeres olimpiai bajnok brit Iain Percyvel), a japán SoftBank Team (az új-zélandi Dean Barker vezetésével) és a francia Groupama Team (soraiban az egyik legsikeresebb óceáni vitorlázóval, Franck Cammas-val) közül valamelyik döntőbe jutna.

A csapatok összköltségvetését 350 millió euróra becsülik, a legnagyobb büdzséje az Oracle-nek van, köszönhetően a tulajdonos, Larry Ellison bőkezű finanszírozásának. A legmodernebb versenygépek papíron 50 csomós sebességre is képesek lehetnek, hiszen az új fejlesztésű támasztószárnyakkal valóban repülnek a víz felett.

A kupa 166 éves történetében az amerikaiak egyeduralmát 1983-ban az ausztrálok szakították meg. Aztán újra három amerikai diadal következett, majd 1995-ben az új-zélandiak nyertek, és címüket 2000-ben megvédték. Ugyancsak két sikert aratott egymás után a svájci Alinghi, 2010-től viszont ismét az amerikaiak birtokolhatják a trófeát – írta az nso.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!