A tinédzserek a Balatont választják
Minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést idén, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél egy friss reprezentatív felmérés szerint.
Leginkább pár napot, illetve egy hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén, ahol többségük naponta legalább 10-20 ezer forintot költene el fejenként – derült ki a Mandilla Hotel és az Opinio kutatócég közös reprezentatív felméréséből.
Tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén. A 16–19 évesek 52 százaléka ellátogat a Balatonhoz, de az 50–59 éves korosztály közel kétharmada ezt egyáltalán nem tervezi.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/06/Aquamagazin.hu_Balaton_utazas02-1024x576.jpg)
A balatonozók 71 százaléka, különösen a 20 év alattiak (85 százalék) leginkább nyári üdülést választanak, de a válaszadók 11 százaléka tavasszal, 14 százaléka ősszel, 8 százaléka télen is szívesen kapcsolódik ki a tónál.
A vízpartra vágyók közül sokan vizsgálják a nyaralási szezon előtt, hogy a Balatonon vagy az Adrián érdemes-e kikapcsolódni. Negyven százalék még nem véglegesítette, hogy merre veszi az irányt, de akik már tudják, azoknál a déli (27 százalék) és az északi part (19 százalék) is népszerű célpont, illetve nagyjából hasonló arányban (14 százalék) vannak azok, akik mindkét partra terveznek eljutni idén.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/06/Aquamagazin.hu_Balaton_utazas01-1024x768.jpg)
Az északi parti településekre elsősorban a kulturális és szabadtéri programok, a vízparti élmények, a helyi gasztronómia, a nyugalom, a természeti szépségek és a történelmi nevezetességek vonzzák a hazai vendégeket – emelte ki a felmérés eredményeiből Penziás Réka és Kovács Gábor.
A köveskáli négycsillagos Mandilla Hotel alapítói a gyakorlatban is azt tapasztalják, hogy a versenyképes ár mellett az elhelyezkedés, a szolgáltatások minősége, a pihentető környezet, a szobafelszereltség és a vendégszeretet a legfontosabb szempont a szállás kiválasztásánál. Különösen igaz ez a budapestiekre, ahol az elhelyezkedés (64 százalék) és a nyugalom (36 százalék) az országos átlaghoz képest (53, illetve 26 százalék) sokkal jobban felértékelődik.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/06/aquamagazin-utazas-balatoni-nyaralas-tinedzserek-2024-balaton-sound-mirabella-02-1024x576.jpg)
Az üdülésre naponta fejenként legalább 10–20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek 66 százaléka. Az összes válaszadó 24 százaléka 20–40 ezer forintot kalkulál fejenként, míg 7 százalékuk ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén.
A kutatásban részt vevők 52 százaléka egy-két napban vagy hosszú hétvégében gondolkodik, negyedük egy hetet, míg minden tizedik válaszadó minimum kettőt tölt a Balatonnál – írta a vg.hu.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/06/aquamagazin-utazas-balatoni-nyaralas-tinedzserek-2024-balaton-sound-mirabella-03-1024x769.jpg)
fotók: mirabellacamping.hu, vg.hu, gdb.rferl.org, veszprembalaton2023.hu
- ha tetszett, ajánld másoknak is!