Meglepően sima győzelem az RC44-es világbajnokságon

A 44Cup regattáin általában az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem zajlik az első helyért, de az idei világbajnokságon a Charisma magabiztosan uralta a mezőnyt.

A végig gyenge szélben zajló regatta első napján három igen izgalmas futammal kezdtek a csapatok, meglehetősen sok pozíciócserével: a Charisma például utolsó és első, majd harmadik helyeket ment, az első futamot nyerő Artemis negyedikkel, aztán nyolcadikkal folytatta.

YouTube video

Pénteken az Igor Lah kormányozta Ceeref varázslatosan nyitott mindkét futamban, elsők voltak a kreuzbójánál, aztán a bő szeles szakaszokon rendre megelőzték őket az ellenfelek: „Olyan volt, mint egy rémálom. Valami baj lehet a hajó beállításaival, de egyelőre nem jöttünk rá, hogy mi az. Muszáj ellenőriznünk mindent, mert bő szélben szinte megálltunk, pedig minden más klappolt. Remélem, holnap jobbra fordul a sorunk!” Viszont mindkétszer a Charisma győzött.

YouTube video

Az előző nap részbeni sikertelensége miatt a rendezőség négy futamot tervezett szombatra, a harmadik napra. Ezek közül az elsőt a Team Aqua nyerte, aztán jött a Charisma, majd a Ceeref – ők igazodtak el a legjobban a néha 40 fokos szélfordulók között.

YouTube video

Ahogy korábban, úgy vasárnapra sem kecsegtetett sok jóval az előrejelzés, a hajók szinte szélcsendben várakoztak a vízen. Chris Bake-et magára is hagyta a csapata a Team Aqua fedélzetén, egyedül vitorlázott, míg legénysége a kísérőmotorosból biztatta. Végül több tulajdonos-kormányos is felállt ellene egy miniversenyre. A szél lassan stabilizálódott, de továbbra sem volt erős, és elindult a futam – amit ismét a Charisma nyert.

YouTube video

Ez volt zsinórban a harmadik 44Cup regatta, amit a Charisma megnyert ebben a szezonban – ilyesmi korábban csak a Team Aquának sikerült a 2011-es csúcsidőszakában. A versenyen felsorakozott nyolc csapatból öt már nyert korábban RC44-es világbajnokságot, Poons és a Charisma számára azonban ez volt az első alkalom: „Az előrejelzés miatt nem számítottam arra, hogy ilyen jól fogunk szerepelni. Elég fárasztó volt, különösen azért, mert nem vagyok gyenge szeles specialista, szóval nagyon kellett koncentrálnom, de úgy fest, jól sikerült. A csapat pedig hibátlanul működött – a parton és a vízen egyaránt.”

A 2022-es 44Cup december 7–11. között az ománi Muscatban zárul.

44Cup világbajnokság, Portorož (eredmény 10 futam után):

Charisma, 28

Ceeref powered by Hrastnik 1860, 37

Team Aqua, 43

Peninsula Racing, 48

Aleph Racing, 48

Artemis Racing, 50

Team Nika, 53

Black Star Sailing Team, 56

(fotók és forrás: 44cup.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!