Ősszel is várja a vitorlázókat a Kékszalag PORT

Elkészült a balatonfüredi Kékszalag PORT kikötőépülete, amelynek célja a hazai és nemzetközi vitorlázók, valamint vízi sportágak képviselőinek teljes körű kiszolgálása.

Az épület földszintjén kapott helyett a nagy méretű hangár, amely télen a hajók és eszközök tárolását biztosítja, míg kora tavasztól késő őszig rendezvényhelyszínként funkcionál. Szintén itt található a kikötőmesteri iroda, az egészségügyi helyiség, a kajak-kenu pont részét képező tároló, valamint a műhely és a raktárak.

A Kékszalag PORT épületének emeletén klubszobákat, irodákat és pihenőhelyiségeket alakítottak ki, valamint szintén itt található a mintegy kétszázötven négyzetméteres panorámaterasz is, amely tavasztól egy bárnak is helyet biztosít. A mindkét szinten megtalálható öltözőket, mosdókat és zuhanyzókat mozgáskorlátozottaknak kialakított szociális helyiségek egészítik ki.

A beruházáshoz kapcsolódó pályázat keretében létrejön egy a vitorlástörténeti kiállítás kültéri játszótér kondiparkkal, valamint folyamatos a kikötő üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra továbbfejlesztése.

Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Szabadidő és Vízisportközpont ügyvezetője elmondta: ez nem csupán egy hajóparkoló. „A célunk, hogy ez ne csak egy kikötő vagy megállópont legyen, hanem a projekt keretében elkészült Kékszalag sétánnyal, a marina mellett épült ötcsillagos hotellel, az új konferenciaépülettel kiegészülve új vízparti központja legyen Balatonfürednek.”

A Kékszalag PORT-ban az őszi hónapokban egymást érték a programok. Szeptember ez volt a bázisa, házigazdája a NAU370 RUN országos bajnokságnak, otthont adott a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjnak, valamint itt zajlott az Optimist-csapatbajnokság.

Októberben a marinát immár nem csak a hazai vitorlázók ismerhetik meg, hanem az úgynevezett olimpiai high-performance hajóosztályok európai képviselői is. Balatonfüreden, a Balatonfüredi Yacht Klub szervezésében rendezik meg ugyanis a 49er, a 49er FX U23-as Európa-bajnokságát, amelynek a központi helyszíne ugyancsak a Kékszalag PORT – írta a vitorlazzitthon.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!