Újragondolt klasszikus lett az év strandétele

A Balatoni Kör által nyolcadik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyen egy újragondolt klasszikus, a balatonboglári Bundi Bijó Bárja magyaros töltött kürtőskalácsa győzedelmeskedett.

Bő tíz éve még leginkább a strandbüfék nívója miatt érték kritikák a Balatont, pedig már akkor megjelentek az újhullámos büfék, később pedig a bisztrók is. A verseny célja az volt, hogy megteremtsük a műfaj első szakmai elismerését, ezáltal pedig motivációt arra, hogy a vendéglátók egyre jobb ételekkel javítsák a kínálatot – mondta el Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája.

Egy strandon az üzleti modell nem kedvez a minőségnek, mivel magas a bérleti díj és a július-augusztusi csúcsszezonban többnyire csak húsznapnyi igazi strandidő alatt kell kitermelni akár másfél millió forint bérleti díjat. Esőnapokon megromlana a friss alapanyag, ezért választják a mirelitet, a hekket és a lángost.

„Ugyanakkor egyre több az igényes fogyasztó, mi pedig ezt az irányt szerettük volna bátorítani ezzel a szakmai díjjal. Már induláskor nagy siker volt: inkább ételeket akartunk díjazni azért, hogy egészségesebb, minőségibb legyen a kínálat. Ami idén nóvum, leginkább az, hogy eddig viszonylag olcsón ehették az emberek az egészségtelen retró kajákat, de amióta elszálltak az olajárak, azóta ezek a paníros, olajban sült, nehéz ételek még drágák is lettek” – tette hozzá.

A verseny során fontosnak tartják a balatoni megyékből származó alapanyagok felhasználását, és szeretik, amikor a koncepcióban, névben vagy receptúrában van egy ötletes csavar, amelytől balatoni lesz az étel. Az idén hazai hagyomány kapott csavart, mivel az év strandétele a Bundi Bijó strandbüfé sós töltött kürtőskalácsa lett. Már külön díjazzák a legjobb bisztróételt is, mivel képtelenség összehasonlítani a büfék kínálatával az alapvetően más konyhatechnológiai háttér miatt.

Augusztus 20-a környékén mindig beköszönt egy hidegfront, az emberek pedig megijednek, hogy vége a nyárnak, ám ez puszta előítélet: valójában ezután jön még legalább három hét csodálatos nyár, igazi strandidővel és jóval húsz fok feletti vízhőmérséklettel. A vitorlázóknak ráadásul a szeptember a legnagyobb ajándék, ellentétben a július-augusztus többnyire szélcsendes kánikulájával. A tömegturizmus lecsengésével a Balatonnál augusztus 20-tól igazán jó lenni a minőséget kereső vendégnek. Gyakorlatilag minden nyitva van, de nem kell sorba állni ugyanazokért a szolgáltatásokért, és mindenki felszabadult.

(A Kardos Gáborral készült interjú teljes hosszában elérhető ide kattintva)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!